Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

nap Rajkára értünk, és csak másnap délelőtt jutottunk Óvárra, a hol már előbb oda érkezett zászlóaljunkal találkoztunk, hol már öreg kapitányunkat azért, hogy bennünket a viszavonulásról elfelejtett értesíteni, az Őrnagy kérdőre vonta, és hadi törvényszék elé állítással fenyegette, de hogy szerencsésen megérkeztünk, el lett mellőzve a feljelentés. Pár kissebb, leginkább ágyú és lovassági csatározás után Győrbe vonultunk vissza, hová éppen Karácsony szobaiján estére érkeztünk, még pedig minthogy a mint Neudorfból Decz. 15-én estére forpostra ki mentem, nem sejtettem, bog}' oda nern jutok többé visza, borjúmat nem vittem ki magammal s így az ott maradván, Győrbe csak a rajtam lévő fejér ruhával érkeztem, de egy Győrszigeti halász mesternél lévén elszállásolva, oly szerencséhez jutottam, hogy házi aszonyom szép fiatal leányával s annak egy pár hasonló barátnéjával, a karácsonyi templomozás helyeit nekem az általam vásárolt kelméből két öltöny fejémeműt vártak, mihez a borjút és egyéb szükségeseket beszerezvén, a mint ünnep harmadnapján hajnalba sánczokba ki kellett mennem, már telyesen felszerelve voltam; sőt még aznapon oly kiváló szívességben részesültem, a milyenhez egész katorráskodási időm alatt nem jutottam, ugyan is éppen a déli harangsző hallott ki a város tornyaiból, a midőn házi gazdám Szőke János uram Juliska nevű, atya nevével ellenkezően barna leányával, részemre valósággal dus ebédet és bort szállítottak, mely egy részét elis tettem vacsorára, sőt még másnap is abból kosztoltam. Oly jól nézett ki az alig 16 éves mosolygó szépleány zöld színű hőfejér prémű téli uj jaskájában, melyhez a csípős hidegben erőssen kipirult arczocskáját véve, egész nemzeti színt játszott. A dus lakomához egypár jő czimboráimat is meghíván azokkal együtt Juliskával, s attyával letelepedtünk, és a nállunk használatban vőlt hazafias dalokkal mulattunk, míg a rövid téli délután hamar eltelvén, a szép Juliskától bucsut kellett vennünk. Még azon éjjel el indultunk a várost kikerülve előbb a Gönyfíi uton, a mint azonban a Rába parton Révfalu irányába értünk és ott már a nap is fel jött, a Rábán tul az ellenségnek nagy tömegeit láttuk, a bonan egy pár ágyú lövés is lett felénk intézve, de nem jött hozzánk, hanem a roszul befagyott Rába folyóba hulott, arra részünkről is felállott 4 ágyú az emelkedésen, melyen az ut vezetett és az előcsapatot képező ellenséges gyalogságra sikeresen kezdett működni, minek következtében az ellenséges csapatok igyekeztek lőtávolon tul húzódni, azonban a közöttünk lévő Rába partjára már előbb előre tolt esatárlánczuk ágyúinkra tüzelni kezdettek, erre az éppen ott elvonulásban lévő zászlóaljunkból annak fele levezény eltelett a Rába partjára, hol a sűrűn lévő vastag fűzfák derekaitól védve lévén, az ellen védtelen csatárait a túlsó partról hamar elkergettük, többeket lelőttünk, részben sebesítettünk közülök, sőt a távolabb száguldozó nénret lovasok közül is lelőttünk 7-8 darabot, mire azok is kereket oldottak, sőt az egész osztrák sereg lőtávolba vonulva Gönyű felé látszott húzódni, így seregünk minden további háborítás nélkül Szent János felé elvonult, akkor mi is titánná indultunk. A mint Szent János község közelébe érkeztünk, az oltani lakosok figyelmeztettek bennünket, hogy Gönyű felől egy nagy lovas sereg nyomul utánunk és hívtak, hogy vonuljunk be a községbe, ott a házak között körtyebben védekezhettünk. Jekelfalusy László százados azonban, ki afélzászlóalyal vezényelte, előbb figyelmeztette a lakosságot, hogy húzódjék be házaikba, nehogy valamelyikeket lövés érje, és a helyett, hogy a faluba húzódott volna, visza fordított bennünket a falutól távolabb egy kis emelkedésre és ott tömeget formálva várta be a támadást, míg az megérkezett, biztató szavak kísíretében magyarázta meg hogy lőjjön vezényszóra a második sor és hogy cserélje ki fegyverét a harmadik, az pedig a negyedik sorral, volt idő azt egy párszor tényleg is produkálni, mint hogy a németek látva jó pozitionkat jó távolságra megállottak, azt várva, hogy majd oly mesziségről fogunk sikertelenül tüzelni; látva, hogy arra nem vagyunk hajlandók, a két század lovas két részre oszolva, két felölről rohant felénk, öreg századosunk száz lépésnyi közelségre bevárta és akkor vezényelt a második sornak tüzelést, melyre