Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

néhány közülük, némelyik lovastul elesvén öszekavarodtak, a második sor tüzünk eben a kavarodásban érvén őket, még több kárt tett bennük, arra elfutottak, csupán egy hadnagy rohant tovább 5-6 emberrel, s azt kiabálva szláv nyelven, hogy a szegletre törjenek, egyenesen nekem tartott, ki a tömegnek balszegletén állottam, én fegyveremmel lova fejét balról megütöttem, mire a szuronyom lerepült, míg a hátam megett álló ember fegyverét kicserélendő hátra nyúltam, az alatt hozam vágott és fövegem napellenzőjét bevágta, de már az ostrom szíjat nem vágta keresztül. Mind a mellett egy kis repedést idézett elő bal halántékomon, melyen a vér ki is szivárgott, mire azonban a kicserélt fegyverrel rá támadhattam volna, a körülöttem lévők társaival együtt lelőtték, ez alatt a már előre haladt sereg utócsapatjából egy divízió Vürtemberg huszár a községtől jobbra előre törvén a megszaladt vasasokat üldözőbe vette, mi pedig utóvédeket hátra hagyva a falun keresztül a fősereg után haladtunk, melyei még az napon Mocsán keresztül Tatára érkeztünk, hol egy napig időztünk, de még azon nap estére tovább vonultunk Buda felé, perse, hogy vacsora nélkül és egész éjszakán keresztül ut nélküli hegyeken bolyongtunk, sok helyein az ágyukat is kellett előre tolni a gyalogságnak. Előtte való éjjel is forposzton lévén olyan álmos voltam, hogy alva lépdeltem tovább, csak is akkor ébredtem fel, mikor az előttem menőnek borjújába ütköztem. Reggelre Zsámbékra érkeztünk, melyen keresztül vonulván a falusi nép kitódult bámulni, egy kapuba szemembe tűnt egy olyan 5-6 éves gyermek, a ki egy jókora darab fekete kenyeret majszolt, és arra a nagy hideg által kicsalt taknya nyála reá tapadt, daczára annak, rendkívüli éhségemben elmarkoltam a fiútól menetközben a bepiszkolt kenyérdarabot és undorral bár, de bekaptam. Még az nap Biáig mentünk, hol azután cstve felé meleg ételhez jutottunk, és elég nyugalmas éjjeli szállást nyertünk, útközben Jekelfalussy századostól hallottuk, hogy azért kellett Tatáról még este kiindulnunk, mert az alatt, míg mi Mocsa felé jártunk, másik brigádánk, mely a bábolnai uton haladt, az ellenség által a nagy ködben Bábolnán meglepetett, és verességet szenvedett, sőt az ott völt Prinezpreusz ezred egy zászlóalyát a berohanó Vasasok szétverték, s nagy részét elfogták, a kik a helyett, hogy tömegbe zárkóztak volna a lovasság előtt, mint mi az napon Szentjánosnál, szét futottak és a házak közt kerestek menedéket, de utói éretvén, részben legázoltattak, részben elfogattak. Másnap egy Soóskut nevű kis faluba érkeztünk, mely már az előbb odaérkezettek által elfoglalva lévén, nekünk csak az uradalmi juh akiokba jutott éjeli szállás, a hol bizony a rendkívüli hidegben alig bírtunk valamit szunnyadni, hogy másnap álmosan s fáradtan folytassuk úttalan hegysorokon szomorú viszavonulásunkat Tétény felé, hol egy szomorú menettel találkoztunk, az az előtti napon Mórnál történt szerencsétlen csata sebesültjeit szállították szekereken Buda felé, a kik is elbeszélvén, hogy az osztrák négyszerte nagyobb erővel támadta őket és talán mind is elvesztek volna vagy elfogták volna őket, ha egy Szabolcsi zászlőaly előbb a városba, utóbb a Szellőkbe bevévén magát az üldözésükre előnyomuló lovasságot visza nem verte volna, mi által a sereg többi része időt nyert reá, hogy elvonulhasson és magát rendbe szedhesse. Ezek a minden napi verességekről jövő hírek, az ellenségnek túlnyomó erejéről szerzett tudomások anyira lehangoltak bennünket, hogy arra még gondolni sem mertünk, hogy az ellenség előtt megállhassunk, tisztjeink anyira eloszlottak, hogy a midőn Tétényből tovább indultunk, csak két főhadnagy Kardos és Tóth voltak a zászlóalynál, sőt a 4-ik századnál még őrmester sem vóll, Budáig én, mint legöregebb szakaszvezető vezényeltem a századot. Budára érkezvén a Krisztina városrészben elszállásoltattunk, honét már reggel Január 2án a kis sváb hegynek külső Budaörs felől lévő oldalaitól a Promontori utig előőrségre lettünk kirendelve, s ott töltöttük a reá következő éjszakát is, s 3-án reggel átvonultunk Pestre, a hol azután a bennünket elhagyott tisztjeink apródonként hozzánk visza szivárogtak és helyeiket elfoglalták, nem lévén más választásuk, velünk tovább utaztak Szolnok felé, zászlóalyunk