Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

köznépből valók selejtesebb] ei bői áthelyeztek aTurszky nevet viselő magyar gyalog ezredhez, melynek kerete és pár zászlóalja bent vőlt az országban, de alacsony létszámmal bírt. Pár hét ig még Debreczenben szállásoltunk, mely idő alatt a zászlóalyhoz, részben a sorezredekből áthelyezett tisztek vezetése alatt előbb csak saját czivil öltönyeinkben, később elkészült honvéd öltönyünkben, mely is kék sapka és nadrág, veress zsinórral, tobákszín atilla és rövid szám bakancsból álló volt, naponként gyakoroltattunk a sorakozásban, menetelésben, utóbb fegyverfogásokban, mely gyakorlatok vezetésénél igen jeles s nagy tudományos képzettséggel bíró Őrnagyunk, Szemere Pál rendkívüli szorgalmat s feltűnő ügyességet tanúsított és ezáltal azt az eredményt érte el, hogy az ujjonezkodásunk harmadik hetében őrnagyunk hirtelen halállal elhalt fivérének temetésén már képesek voltunk díszlövéseket csinálni, és legszükségesebb csapat mozdulatokat helyesen és megelégedésre végrehajtani, sőt a rendes gya[111 korlatokon kívül számosan olyanok, a kiknek hazulról nyert segedelem folytán tehetségünkben volt, a Debreczenben székelő gyalogezredek (Donmiquel, Máriásy) kiegészítőinél levő altisztek által sajátunkból fizetett napi dijjak mellett a szurony vívásban is oktattatuk magunkat, a mi által szere[te]tt őrnagyunknak oly nagy örömet okoztunk, hogy több ízben kilovagolt a gyakorló helyünkre és élvezettel nézte e beli sikeres igyekezetünket, és nem csak örömének és megelégedésének szóbeli kijelentéseivel örvendeztetett meg bennünket, hanem egy párszor azt is megtette, hogy haza fele menet közben élünkre lovagolt és bevezérryelt bennünket a gyakorlóhely közelében lévő Aranyi nő féle vendéglőbe, és ott saját költségére megvendégelt bennünket, és pohárköszöntőkben dicsért fel bennünket, azon hazafias buzgalmunkért, mely szerint, sem költséget, sem fáradságot nem kímélünk azért, hogy a haza védelménél minél hasznosabbá képeztessük magunkat, ilyen volt a mi jeles tudományossággal és legforróbb honszeretettel tündöklő őrnagyunk, akiről azt jövendöltük, hogy egy nagy hadvezére fog lenni a M agy ar hadseregnek, a mi bizonyosan be is tely esedett volna, ha a kérlelhetlen halál az első jelentékeny csatánkban ki nem ragadja sorainkból. Emlékezetül feljegyzem, hogy ehez a zászlóaljhoz Kemecséről nyólczan állottunk be iskolázott fiuk, u. m. Mikecz Gedeon és Sándor, Krasznay Péter, Borbély Gáspár, Batta Ignáez, Bodó Mihály, Kriston Lajos és Tólnay János, miből látható, hogy ebben a zászlóaljban mily tömege gyűlt ösve [!] az ehez tartozó Megyékből a művelt iskolázott jő házakból való fiatalságnak. Julius hó közepe Iáján már telyesen felszerelve egy szép nyári hajnalon ki indultunk Debreczenből Szoboszló felé Boka Károly bandája és a városi néptömeg kísíretében; a város végén lévő nagyvásártéren megalván bornyuinkat, podgy ászunkat szekerekre pakoltuk, azután útra kelt az első század, utánna 10 perc múlva a második, s így tovább, hogy a századok egymásnak port ne verjenek, míg végre egy óra eltelte alatt mind a hat század elindult a városi nép éljenzése és búcsú üdvözlése meiert, dicséretünkre mondhatom, hogy igen sok szép szemek könyeit vittük magunkal és magunk is elég megható komolysággal indultunk ezen végzetessé válható utunkra. Ily rendel utaztunk másnap Szoboszlóről Nádudvarra, hol meghálván, másnap Karczaghra, honnét Kisujjszállásra, ónét Törökszentmiklósra, míg hetedik napon korán éppen délre Szolnokra érkeztünk, mindenkor korán hajnalba indulván, és podgyászunk szekereken hozatván utánnunk, az utazás nem igen fárasztott ki bennünket, anyival is inkább, mivel nyári vászon ujjasaink is lévén, azokban meneteltünk; az utazás hetedik napján az úgynevezett Szanda korcsmánál az előbb érkezett 1-ső századból többen megfürödtek a Tiszában, kik közzül egy Szathmár m. Csenger községbeli legény a Tiszát átúszta, visza felé jövőben a folyó közepén görcsöket kapott és segítségért kiáltott. Az ebből eredő zajra az éppen megérkezett második századból Mikecz Sándor kemeesei pajtásunk fegyverzetét eldobva ruhástul neki ment a Tiszának és beúszott a fuldoklóhoz, de amidőn már majdnem elérte, akkor végképpen elmerült,