Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Eletem folyása
ta, míg annak következtében lángra lobbant, a szegény aszonyok pedig az ugy nevezett szabadkonyhákon öszehalmozott hamuba takarták a még égő parázs szenet, és azokból jutattak a szalmacsóvába, s azzal gyújtottak tüzet a konyhába, ha valamelyiké elhamvadt, szaladt egy kis csuporral a szomszédba egykis parázs szénért, mindenesetre bármelyik módja a tűz gyújtásnak munkát és türelmet igényelt. A csóvávali tűz gyújtás anyi erőkifejtést kívánt, hogy az felért egy tornázással, ez a sok gondal, munkával járó előállítása a napi tüzelés szükségletének az előbb említett találmányai telyesen megszűnt, és egy egészen kényelmes helyzetet idézett elő, azt L.i. hogy alól kezdve mindenki és mindenhol a legegyszerűbb módon, fáradság nélkül egy pillanat alatt lobanó tüzet csinálhatott, az egésznél az a legcsudálatosabb, hogy ezen egyszerű találmányt miért nemlehetett évezredekkel ez előtt felfedezni, miért kellett annak az Irinyi Jánosnak, ki azt feltalálta, csak is a Kristus születése után a tizenkilenczedik század második negyedében előkerülnie, ki lépnie a homályból az ő világra szólló korszakalkotó találmányával? Holott az már Kristus születése előtt is feltalálható lett volna a római, görög, Egyptusi bölcsek által. Az egészben az a legvígasztalóbb, örömtelyesebb, hogy a feltaláló Magyar ember volt, rnég pedig oly ősi magyar nemesi családból, kinek őse már a tizenegyedik századbeli Salamon királynak Vid név alatt tanácsossá, habár rosz tanátsossa volt; ezen akkori csudának feltalálása illetve Ókori tóra hozataláról emlékezetemből jegyzek fel egy esetet. Ugyan is apám egy alkalommal Debreczenből a kerületi tábla üléseiről haza érkezvén egy szép nyári alkonyaton, elküldött engem a közelben lakó iskola tanítóhoz azzal, hogy mondjam meg neki, hogy hozott apám olyan kéngyertyát, a melyiket ha a skatulyájához vagy a falhoz dörzsölnek azonnal meggyúl, jőjön nézze meg. A Rektor éppen valami fa munkán dolgozott a vonószéken, de a hívásra szerszámait eldobva rohant azon módon felgyűrt ingujakkal házunkhoz, hol azonban már akkor a pap tiszteletes Győry Károly uram többedmagával jelen volt. Az apám a lomáczon álva mutatta nekiek az ujj találmányt, egymás után több szálat gyújtván meg a skatulya fenekéhez dörzsölés által. A mindég szaporodó néző közönség félkörben sorakozva bámulta a csodát. Azután egy nyomtatott ívet vett elő, s azt a Rektornak adta felolvasás végett, melyből azt jegyeztem meg, hogy gyermekek kezébe nem szabad adni, nehogy azzal játszva tűz veszélyt okozzanak. [Utólagos beírás: 1908-ban megállapítatotl, hogy a gyufa nem 1835ben, hanem 36-ban lett feltalálva, s így én tévesen írtam azt 1835-re, a mely tévedés onnét eredhetett, hogy én már mint 5 éves kezdettem az iskolába járni, és így azt hittem, hogy az iskolázásom első évében történt.] Ezen év September havában [utólagos beírás: Olasz Mihály 1836. évi Junius 24-én halt el. 1 halt meg Kemecsén édes anyámnak idősb fivére Marusi Olasz Mihály 48 éves korában, ki akkor Szabóles megye házi főpénztárnoka vőlt, és nőtlen életet élt, s így ősi vagyonait anyám, másik fivére Jánossal örökölte, mit akkor közösen bérbe adták. A temetésre engem is elvittek szüleim, a hol volt először alkalmam katona banda zenéjét hallanom, mely a ravatalt fuvó hangszerekkel, harsogó trombitákkal kísírte. Ugyan ezen lemelés alkalmával ismerkedtem meg a velem egykorú Borbély Gáspárral, és kötöttem szoros barátságot, mely mai napig is változatlanul fen áll, ugyan ezen alkalommal ismerkedtem meg Kriston Menyhért és Okolicsányi Ödön másodunokatestvéreimmel, kik közül az első mint honvéd főhadnagy 1848. év végén a bábolnai csatában súlyosan sebesülve az ellen kezébe került, a hol felgyógyulván besoroztatott az osztrák gyalogsághoz közembernek, de el betegesed vén még 1851-ben haza bocsájtatott, és itt Kemecsén halt el özvegy anya Kriston Andrásnősz. Répássy Rozália házánál, ki Répássy Mihály 48-as Tábornoknak nővére volt. Okolicsányi Menyhért jelenleg is él, nem ment honvédnek, pedig velünk egykorú, és igen eröss növésű lévén, nagyon bevált volna, de hát a nagy testben kis lélek lakott. [Utólagos beírás: Még ezen évi October hó elején reggeli 8 óra tájba eléggé erős földrengés vóll Oköritón, a melyből csak annyi maradt meg 3 1
