Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

rab szorítva és ott egy hegedű vonó formán pálczára alkalmazott csapó szíj által forgatva a megfelelő vésőszerű kések alá, miket a művész szabadkézzel kezelt, és ugyan oly módon irá­nyította a karikákon kiemelkedő mintákat, sokszor csörgő karikákat. Az orsó nyelekhez Szil­va, Orgona, bodza és galagonya fákat, sőt néha puszpángot is használtunk, karikáikhoz őszi baraczk, juhar és szilfákat alkalmaztunk. Ha azután egy átalunk kedvelt szép leánynak név­napi vagy más alkalmi ajándékul egy pár általunk készített jól sikerült csinos orsóval kedves­kedtünk, azt jobban megbecsülték azok a jó gazdaszonyokul nevelt leányok, mint a mostani értékes bokrétát, melyek úgyis csak pár napi életűek, míg ellenben még most is lehet látni az én leányaimnál azokból az orsókból, melyeket én jó aunyuknak részint mint menyaszonyorn­nak, részint mint már feleségemnek több mint egy félszázad előtt készítgettem. Toni sógornőm mint 13-14 éves leány egy igen csinos arczu, de czérna szál vékony növésű nyurga leányka vőlt, nem szeretett semmi nemű kézi munkát, csak ülni és olvasni, elneveztük döntessenek. Vőlt azonban egy különös szokása, mondhatnám ösztöne, ette a falról lehulló meszet, az ab­lak közögbe, köpöládákba lévő homokot, mit a házi orvosunkal Dusovszky Károlyal közölvén azt ajánlotta, hogy hagyuk a homokot enni, az ő vékony esontszervezetének erősítésére szol­gál. Attól kezdve az adig tiltott homok evést szabadon élvezte és napról napra erősödölt, adig sápadt arcza szép rózsaszínt nyert, ugy hogy tavaszra egy egészen jő erőben lévő, élénk, jó kedvű és dolog kedvelő leány lett belől le, a homok, mész evéssel önként és telyesen felhagyott. Ily egészen boldog, gondnélküli élet viszonyok között köszöntött be az 1853-ik esztendő Mely politikai tekintetben semmiben sem különbözött az előbbitől, a Német uralkodott, mi pedig a hol csak lehetett ellenkeztünk vele, bezsuppolt idegen hivatalnokait lenéztük, gúnyol­tuk, szóval az Osztrákok szerint javíthatlan rosz hazafiak voltunk, nem kívántuk az előmene­telét az úgynevezett egy és erős Ausztriának, melybe perse bennünket is mint öt külön tarto­mányt bele számítottak, ami ellen ithon nem tehettünk sémit. Kosuth azonban és emigráns társai a külföld legelterjedtebb lapjaiban visza utasították az osztrák szemtelenség ezen ne továbbját. Kosuth az Éjszak Amerikai szabad köztársaságban, majd Angol honban tartott felolvasások­ban megismertette az egész világgal viszonyainkat, nevetségessé lette az osztrák nagyhatalmi állás utáni rugódozását, megértetvén a külvilággal, hogy annak az erőnek nagyobb része, melyre nagyhatalmi állását bazírozza, ugy neki, mint nagyhatalmi állásának kibékíthetetlen ellensége és epedve várja az alkalmat arra, hogy magát járma alól kiszabadíthassa és azt a heterogén ele­mekből ösze férczell államot, mely magát egy és erőss Ausztriának nevezi szétrobbanthassa. Martius hó 15-ik napját, mint születés napját telyesen viruló egészségben érte el az én 16 éves kis feleségem. Meg is ültük vígan, jó kedvel eltelve azt a reánk nézve kétszeresen is emlékezetes napot, másnap azonban már derékfájásról panaszkodott, de nem akart ágyban maradni. Előbb csak valami hülésből származó átmeneti roszul létnek véltük, de párnap múlva lázas állapot alván elő, csakhamar ki tűnt, hogy abortus /elvetélés/ féle baj merült fel, mely őt tovább három hétnél ágyban fekvő beteggé tette, sőt miután felkelt is sok ideig gyengélkedett, [58] ugy hogy már- kétségbe voltam esve, hogy nélküle kell leköltözni Oköritőra, a hová való leuta­zást csak is az azon a vidéken szokásos tavaszi járhatlan utak késleltették. Annya ki is jelen­tette, hogy ha telyes javulás nem áll be, ő nem ereszti el a keze alól őszig sem, most bánja már, hogy bele egyezett abba az elhamarkodott házasságba, a mely miatt ott áll, hogy leg szebb, leg egészségesebb és minden tekintetben legkülömb leányát elveszítse, még egy' harapás jő kalá­csot vagy fejér kenyeret sem tud enni, ha csak Emelka nern süti, de Emelka kijelentette, hogy ő nem marad el löllern, mihelyt menni lehet jön velem Oköritőra, ha mindjárt meghal is, csak

Next

/
Thumbnails
Contents