Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 1. - Keszthely 1711-1820 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 1; Budapest, 1988)

Bevezető

levéltárakban? Adataink arra engednek következtetni, hogy az 1770es évektől a vizsgált korszak végéig folyamatosan nőtt az írásbeliség, de nem vált általánossá. Számos esetben évekkel később, a gyámok elszámoltatásakor készült csak összeírás, előfordult az is, hogy hiányzott a leltár. Láthatóan két csoport a lakosságon belüli súlyánál nagyobb arányban van képviselve a felvett inventáriumok között. Első a bevándorolt iparos és kereskedő réteg (itt gyakori, hogy valaki örökös nélkül halt meg, ill. rendkívüli az adósságterhe), a másik a szegény elem. A tősgyökeres keszthelyi szőlősgazda, iparos csoport esetében az írásbeliség ritkább lehetett. Az elkészített inventáriumoknak csak töredéke maradt fenn. Ezt a magvaszakadási tabellák, az árvaelszámolások alapján 82 mérni is lehet. Külön foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy mennyiben véletlenszerű vagy mennyiben társadalmi tendencia az inventáriumok megőrzése. A hagyatéki összeírások elkészítésének esetei Az előzőekben sikerült valószínűsíteni, hogy a 18. század vége és 1848 között a hagyatéki összeírás korántsem vált általánossá Keszthelyen - az urbárium idevágó rendelete, az uradalmi igazgatás újjászervezése, majd pedig az 1836. évi törvények nyomán mindig valamivel gyakoribbá vált a polgárok hagyatékának számba vétele, de a legtöbbször nem a mindennapi esetek, hanem valamilyen rendkívüli örökösödési helyzet tette szükségessé a hagyaték összeírását (esetleg elsősorban ezek maradtak fenn). Forráskritikai, értelmezési szempontból nem lényegtelen kérdés, hogy miért, milyen alkalomból készült az inventáriurn. Hofer Tamás az uradalmi inventáriumok alapján a következő eseteket emeli ki: magvaszakadás (az örökséget az uradalom elárverezi), serdületlen örökösök (árverés), az árvák vagyonát jegyzék szerint veszi át a gyám, özvegy férfi vagy asszony újraházasodik (a többféle vagyon elkülönítése),