Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 1. - Keszthely 1711-1820 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 1; Budapest, 1988)

Bevezető

Az uradalmi árvaügy Az uradalom levéltára az 1790­es évektől maradt fenn, és ebből egyértelműen megállapítható, hogy az örökös nélkül elhunyt polgárok esetében a földesúr íratta össze tisztjeivel a vagyont. Legtöbbször a pristaldus járt el, számba vette az ingatlanokat és az ingóságokat, elárvereztette azokat, és részletes jelentést készített az elszámolásról. Évenként rovatos kimutatás készült a magvaszakadtak vagyonáról és az 78 uradalom ebből származó bevételéről. Más esetekben az uradalmi ügyvédi hivatal volt az osztoz­70 tató hatóság. Legtöbbször az osztályt kérelmező felek már elkészített vagyonbecsűkkel jelentek meg az uradalmi ügy­védnél, aki végrehajtotta a felosztást, a szokásjog vagy később a törvények szerint. Ezt az osztálylevél foglalta írásba. Ez a gyakorlat a falusi (jobbágy) lakosság esetében egyértelmű és általános, a mezővárosban alkalmi. Az uradalom szerepe jelentős lehetett azokban az ügyekben is, amikor a hagyatékot terhelő adósságok miatt vált szükségessé a pontos számba vétel, esetleg árverés. Ilyenkor 80 a megye vagy a város tisztviselői is jelen lehettek. Az árvapénztár 1846-ig az uradalom kezelésében volt. Az ezzel kapcsolatos visszaélések fontos helyet foglaltak el a város sérelmeiben az úrbéri per indításakor. Az uradalmi árvagyám 6 %-os kamatra adta ki az árvák pénzét. Az árverésen vásárlók legtöbbször nem készpénzzel fizettek, hanem chartabiancát adtak a vásárolt érték erejéig. Gyakran vette át valamelyik rokon a vagyont, leginkább az ingatlanokat, és ő is adóslevéllel fizetett. Az árvapénztár 1800-as évektől fellelhető elszámolásai azt mutatják, hogy a fennmaradt árverési jegyzőkönyvek számánál jóval több esetben kellett 81 egy-egy hagyatékot az árvák kiskorúsága miatt elárverezni. Összefoglalóan két kérdésre kisérelünk meg válaszolni: 1. Milyen gyakran vehettek fel hagyatéki inventáriumot? 2. Az elkészült összeírásoknak mekkora része maradt fenn különböző

Next

/
Thumbnails
Contents