Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 1. - Keszthely 1711-1820 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 1; Budapest, 1988)

Bevezető

Az iparosok összetétele egyrészt a helyi és környékbeli népesség fogyasztási szükségleteit tükrözi (a ruházati, élemiszeripari szakmák) , másrészt az uradalom igényeit (kőfaragók, kőművesek, ácsok). Jóllehet az 1828. évi országos összeírás alig néhány kézművesnél jelzi, hogy segéddel dolgozik, a fennmaradt hagyatéki leltárak azt mutatják, hogy 43 jelentós lehetett a legények, inasok szarna is. A kereskedelemben, vendéglátásban dolgozók számát is az adójegyzékek és a földesúri levéltár alapján becsülhetjük 44 meg. Az 1780-as években 9-10 kereskedő adózott, a napóleoni időkben számuk megnőtt (pl. 1815-ben 22), majd visszaesett a régi szintre. Az emelkedés az iparosokkal ellentétben csak az 1840-es években indult meg újra, de akkor szinte ugrásszerű volt (24-29 között mozgott a kalmárok és boltosok száma). A kereskedők mellett a kocsmabérlők, vendéglősök és alkalmazottaik is említendők. 1828 körül 20-25 háztartásra 45 becsülhetjük számukat. A kereskedők kevesen voltak, de gazdasági-társadalmi szerepük .igen nagy. A város lakóinak zöme a mezőgazdaságból élt. A népesség egy töredéke igásállatot tartott, bérelt vagy saját földön szántógazdálkodást folytatott - 1829-ben 125 keszthelyi polgárnak volt 2 ökre, 12-nek pedig 4. Ezeknek egy része kocsmáros, molnár vagy más mesterember, de legalább 100 46 háztartásban (ebből 35 jobbágy) tartottak ökröt. Az önálló birtokosok zöme csak szőlő és rétműveléssel foglalkozott, esetleg tehenet és sertést tartott - ők adták a szőlőhegyek lakóival együtt a népességnek több mint egyharmadát. A halászok céhekbe tömörültek (10—20 háztartás - de a halászoknak általában igásállatuk, gazdaságuk is volt), elkülönült a pásztorok (uradalmi és városi alkalmazásban) csoportja, valamint a béreseké, napszámosoké is.