Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 1. - Keszthely 1711-1820 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 1; Budapest, 1988)

Bevezető

következtében a város a korábbinál dinamikusabban nőtt. Egy újabb részletes egyházi összeírás alapján 1771-ben 3500-ra becsülhető a lakosság száma, 1785-ben, az első népszámlálás alkalmával 4050 embert írtak össze. 1851-ben, az újabb népszámlálás adatai szerint, Keszthelyen és a tőle közigazgatásilag már elszakadt szőlőhegyeken 6802 ember élt. 1785 és 1851 között a növekedés lassabb volt, mint a korábbi fél évszázadban, alig haladta meg az uradalom falvaiét. Keszthely jelentőssége a 19. század közepére a lakosság számát tekintve a megyén és a dunántúli városhálózaton belül egyaránt visszaesett. A város növekedésének lassulását a népesség egy részének a környező szőlőhegyekre való kiköltözése kisérte. A várost északon és keleten félkaréjban övező szőlőket a 17. századtól szórványosan lakták; a 18. században szerveződött a városhoz tartozó hegyközséggé Cserszeg, Diás, Gyenes, Tornaj, Vashegy, Vonyarc . 1770-től az adóösszeírások is külön vették fel az itt lakókat. A kitelepülés, illetve állandó kinnlakás az egyházi népességi források tanúsága szerint, az 1820-as 13 években vált tömegessé. Az 1840-es években aztán a hegyközségek önálló közigazgatási egységként leszakadtak a városról, lakóik azonban szoros rokoni szálakkal kötődtek a keszthelyiekhez. 1851-ben már a népesség 38 %-a élt a jogilag 14 is önállósult településeken. A városi népesség növekedésének forrása a természetes szaporulat és a bevándorlás. A városi plébánián 1696-tól maradt fenn születési anyakönyv, a haláleseteket azonban csak 17^6-tól jegyezték fel. A népszaporulat, amely csak a 18. század közepétől mérhető, az 1750-1780 közötti évtizedekben jelentős volt. 1780-1820 között viszont egyre több évben haladta meg a halálesetek száma a keresztelésekét csökkent tehát a népmozgalom növekménye. Az 1830-1831-es és 1835-ös kolerajárványos éveket leszámítva a reformkorban megint