FODOR ISTVÁN: VÁZLATOK A FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET RÉGÉSZETÉBŐL / Régészeti Füzetek II/15. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1973)

I. A finnugorok legkorábbi története

- 27 ­A negyedik periódusban óri el a kazányi műveltség területi kiterje­désének maximumát. Az i.e.II. és I.évezred fordulóján megszállják a Bje­laja folyó völgyének jelentós részét is. * Ebben a korban már nincse­nek loirgántemetkezések. A sirok tájolása: a folyóra merőlegesen, fejjel a folyó felé. A sirokba gyakran tettek túlvilági útravalót. A halottak búcsúztatásánál fontos lehetett a tüz szerepe, erre utalnak a temetkezé­sek körüli tüznyomok. Házaik jobbára felsziniek, vagy alig földbemé­lyitettek, a tűzhelyeket a ház hosszanti tengelye mentén találjuk. Az ©­dényeknek már 90 %-a gömbfenekü, diszitése nem sokat változott a koráb­biakhoz viszonyítva: többnyire vízszintes sávokat alkotó gödröcskés be­karcolt vonalakból áll. Az edények anyagába a Volga-Vjátka vidékén mur­vát kevernek, a Káma és Bjelaja vidékén pedig porrá tört kagylót. A nyu­gati területeken pozdnyakovói hatásra az l.e.II-I.évezred fordulójától elterjed a textildiszes kerámia. A kazányi fémművesség ekkor éri el fej­lődésének legmagasabb fokát. Az i.e. I. évezred elejére keltezhetők a ka­131. zányiak területén talált csontból készült zabla-oldaltagok. Az i.e. I.évezred elejére tehát a Felső- ós Közép-Volga, valamint a Káma és Bjelaja folyók vidékén két nagy etno-kulturális egységet talá­lunk: nyugaton a pozdnyakovói, keleten pedig a kazányi műveltséget. Erre az időre a déli felvándorlók felett teljes győzelmet aratnak: azok vagy eltűnnek e vidékről /fatjánovóiak, aba3evóiak/, vagy degradálódnak /ba­lánovóiak/, vagy pedig a lakosság zömének elköltözése után az ittmara­ciottakat elűzik, vagy asszimilálják a finnugorok /a gerendavázas művelt­ség népei/. A két nagy finnugor műveltség területén ebben a korban nagy­fokú etno-kulturális integráció játszódik le, melynek során végleg el­tűnnek a déli hatások nyomai /pl. a kurgántemetkezések/. Ennek az integ­rációnak lehet a jele a nyugati területekon mindenütt elterjedő textil­132 • diszes kerámia. * A vaskorbán a pozdnyakovói műveltségből nő ki a djá­kovói^"'* és a gorogyeci"^ 4*, a kazányiból pedig az ananyinói müvelt­135. ség. 4 Az előbbi kettő a volgai, az utóbbi pedig a permi finn népek régészeti hagyatéka. Az i.e.II.évezredben a volga-kámai finnugorok gazdasági és táisadal­rai életében jelentős változások mentek végbe.Ez nemcsak a belső fejlődés eredménye. A délről felvándorolt fejlettebb gazdasági és társadalmi strukturáju népek óriási hatást gyakoroltak északi szomszédaikra. A vo­loszovói törzsek csakúgy, mint a kámai turbinóiak, szinte kizárólag vadászattal és halászattal foglalkoztak. A voloszovói kor végén azonban

Next

/
Thumbnails
Contents