FODOR ISTVÁN: VÁZLATOK A FINNUGOR ŐSTÖRTÉNET RÉGÉSZETÉBŐL / Régészeti Füzetek II/15. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1973)
I. A finnugorok legkorábbi története
- 28 találkozunk az állattenyésztés első jelelvei. Ebben a korban teszi első önálló lépéseit a voloszovói fémművesség is. Mindkettőben nagy szerepet i tulajdonithatunk déli szomszédainknak, a balánovóiaknak és a poltavkaiaknak, akik gazdasági életének alapját kétségtelenül az állattenyésztés 136 alkotta. Az állattenyésztéssel egyidőben ismerkedhettek meg a voloszovóiak a földmüveléssel is, szintén déli szomszédaik hatására; Ennek ellenére bizonysággal megállapitható, hogy az állattenyésztés és földművelés gazdasági életükben meglehetősen alárendelt szerepet játszott a halászat ós vadászat mellett. Csupán az i.e.II.évezred közepétől játszanak a termelő ágazatok fontos szerepet a pozdnyakovóiak és kazányiak gazdaságában, az évezred végére pedig e műveltségek gazdaságának vezető ágazatai lesznek. Ekkorra a telepeken talált állatcsontok mintegy 90 %137 át a háziállatok csontjai teszik ki* * A kazánylaknál igen jelentős szerepe volt a sertéstenyésztésnek, mig ennek nyomát a pozdnyakovóiaknál alig találjuk. A szarvasmarha és a lótenyésztés mindkét raüveltség138 ben fontos szerepet játszott. * Minden bizonnyal elmaradottabb gazdasági struktúrával számolhatunk a turbinóiaknál ebben a korban, ami a jóval gyengébb déli hatással magyarázható; Az i;e.II.évezred végére az állettenyósztés mellett a földművelés is komoly szerepet játszott a pozdnyakovói és a kazányiak gazdaságában, amiről kétséget kizáróan tanúskodik településük leletanyaga /őrlőkövek, sarlók/. Az ásatásokon előkerült magvak alapján bizonyos, hogy búzát, 139; árpát ós kölest termesztettek. A föld megmunkálásához szükséges eszközök nem maradtak ránk. Feltételezhető, hogy elsősorban a termékeny folyóvölgyeket művelték meg, bár irtásos földművelés is elképzelhető; Halikov szerint a kazánylaknál a kapás földművelés volt a domináló. 1^* A volga-kámai finnugorok gazdasági arculata tehát a bronzkorban jelentősen megváltozott: a halászat és vadászat helyét nagyrészt az állattenyésztés és a földművelés foglalta el. Ez az átalakulás a fejlettebb déli felvándorlók hatására kezdődött el, a bronzkor végére azonban a finnugorok gazdasági fejlettségük tekintetében minden bizonnyal elérték "tanitőmestereik" szinvonalát.Ekkor gazdaságuk vázát a termelő ágazatok alkották. A nagyarányú gazdasági változások a volga-kámaiak társadalmi szerkezetében komoly- átalakulásokhoz vezettek. A bronzkor végére a ma trilineáris családok helyát a patriarchátus foglalja el területük legnagyobb részén, bár az előbbi hagyományait számos vonás őrzi tovább. Az állatte-