NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

HOZZÁSZÓLÁS Kozák Károly előadásához Éri I st ván ' A VÁRFELTÁRÁSOKKAL KAPCSOLATOS GYAKORLATI ÉS TUDOMÁNYOS PROBLÉMÁKRÓL Amint az a középkorkutatással foglalkozó régészek között közismert s írásban is már többször rögzítették: a várkutatás mindezideig - s várhatóan még sokáig - tiszteletreméltó módon finanszírozott, ám mégis a műemléki helyreállítások kívánalmainak alárendelt Studium. Lényegbevágó érdekellentétekről ezesetben sincs szó - akárcsak az ugyancsak főleg műemléki helyreállítás célzatával folyt templom-, kolos torfel tár ás oknál - azonban kisebb-nagyobb megkötöttségek minduntalan előfordulnak. Ugyanakkor - s talán ez már figyelemreméltóbb szempont - az igények lökésszerű jelentkezése, a kellően ki nem fejlesztett szakmai kapacitás hiányosságai túlterhelést okoznak régészeinknek, az általában egyes személyekhez s nem munkaközösségekhez történő kötődés még a feltárás folyamán is többizben fennakadásokat okozott. Régészettudományunk 16 esztendővel ezelőtt egy olyan alapvető munkát produkált, amelyet talán nem is értékelünk kellőképpen. A Régészeti Kézikönyvre gondolok. A korreferátum készítésekor az eltelt negyedszázad gyakorlati eredményei s az akkor még csak Visegrád és a budai vár feltárási tapasztalataira épülő kézikönyvben támasztott igények összevetésekor azt találtam, hogy a várak feltárásának irott módszertana még mindig igényesebb, mint a mi gyakorlatunk. Minthogy célom ezúttal a munkálatok során felvetődött s részben, vagy teljesen megoldatlan problémákra való figyelemfelhívás, jórészt a Kézikönyv támasztotta igények és a megvalósítás mikéntje közötti eltérésekre ügyelnék. Előre kell bocsátanom, hogy nem maximalista szempontokat sorolok fel, hiszen ha gazdasági oldalát vizsgáljuk a kérdésnek, rögtön elöljáróban meg kell állapi tanunk: a legnagyobb költségeket éppen a várfeltárások igénylik - s a legtöbb összeg, még ha nem is nevezhető minden esetben elegendőnek, mégiscsak a várásatásokra fordítódott. Kezdjük a feltárási munkálatok legelején, ott, ahol a régész első, de távolról sem utolsó izben szorul más szakterület művelőinek segítségére. Az ásatási objektum kezdeti felmérésére gondolok, amely nélkülözhetetlen előfeltétel, de amelyet a munka egész folyamatában igényelnünk kell. Ha a végeredményt, a feltárás befejezésekor rendelkezésre álló, építési periódusokra bontott alaprajzokat tekintjük: elégedettek lehetnénk. Előkészítés, majd a munka folyamatába szervesen beleágyazódó mérnöki felmérés-sorozat tekintetében viszont jócskán volnának kívánnivalóink. Summázva: geodéta, majd építészi felmérő, szintező munkához egyelőre nincsen begyakorlott s csak e feladatra "ráállitható" munkatársi gárdánk. Kétségtelen, hogy - éppen a legnagyobb méretű földmunkáról lévén szó - az ásatások gépesítése, korszerű technika alkalmazása tekintetében tettünk előre néhány lépést. De korántsem eleget. Szállítószalagok, csillesorok, csúszdák beállítása - gyakran éppen a régésztől időtrabló utánjárások eredményeként - megtörténik. De - éppen a költségeket és a mindinkább ritka kézi munkaerőt kímélő - korszerű technikát csak hébe-hóba tudjuk alkalmazni: hiányzik a géppark, a szakszerű kezelést végző személyzet. - Tulajdonképpen ideszámítandó a régészek munkáját ugyancsak kiegészitő ásatási technikusok (rajzolók, a leletanyagot kezelők, a munkavezetést ellátók stb.) teljesen ki nem elégitett száma is. 104