NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

Ugyanakkor fejlődnek ki városi plébániatemplomaink végleges gótikus formájukban, székesegyházainkkal és kolostorainkkal együtt. A változtatások és bővítések általános és helyi történeti gyökerekből táplálkozó, bonyolultan kialakuló igényekből fakadtak. Ahol a fejlődés megakadt, ott maradt az eredeti állapot, amint ezt pl. Balaton környéki falusi építkezéseink tanúsítják, ahol a templomok túlnyomó része Árpád-kori állapotában maradt. Ezzel szemben pl. Keszthely, Zalaszántó, Köröshegy, amelyek mezővárosokká cseperedtek, nem őrizték meg falusi egyházaikat, hanem vagy kibővültek vagy uj, nagy koldulórendi templomoknak adták át a helyet. Pannónia területén a római épületek is belejátszottak az egyházak telepítésébe és kialakulásába. Az Árpád-korban püspöki templomok csakúgy, mint falusiak számos esetben római épületmaradványokra települtek a falak részbeni felhasználásával. Az is gyakori, hogy római építőanyag kerül másodlagosan középkori épület alapjába vagy falába. Jellemző, hogy Zalavár kivételével a római és Árpád-kori korszak között a Nyugat-Európában oly gyakori közbeeső karolingkor hiányzik. A Székesfehérvár, Győr, Veszprém és Eger székesegyházaiban folyó régészeti kutatások jelentős eredmények mellett jócskán hoztak problémákat is. Részletekre való kitérés nélkül megállapítható, hogy ezek XI-XII. századi szerkezete és annak alakulása szövevényesebb és változatosabb lehetett és időben is jobban tagolódott, mint azt a feltárások előtt gondoltuk. Egerben bebizonyosodott, a székesegyház nyugati toronypárjának későbbi volta, ami többi dómjaink nyugati toronypárja datálása tekintetében óvatosságra int. Veszprémben viszont a háromhajós bazilika szerkezet vált kérdésessé s a kutatás olyan nyomokra bukkant, amelyek alaprajzban is, felépítésben is egyedinek látszó megoldásra vallanak. Jelentősen gazdagította ismereteinket a XI. századi monostortemplomokat illetően a tihanyi altemplomban, a kaposszentjakabi romnál, a szekszárdi monostorban és a feldebrői templomban végzett régészeti feltárás. Ha ezekhez hozzávesszük az esztergomi korai palotakápolnának és a veszprémi Szt.György kápolnának felfedezését, akkor világossá válik, hogy a XI. század egyházi építészetében igen változatos keleti és nyugati hatások bukkannak fel egymás mellett, szinte egymással párhuzamosan, amelyek egységbe ötvözése még csak indulóban van. Erre csak a XII. században kerül sor. Az ásatások révén nagy lépéssel haladt előre tudásunk a szerzetesi építkezéseket illetően is, főként a XIII. és a XV. században. Bebizonyosodott, hogy bencés, ciszterci és koldulórendi templomaink mellé már a Xm. században változatos kiképzésű, a korszak általános megoldásainak megfelelő kolostorépületek csatlakoztak. Ciszterci templomaink és kolostoraink egymás után következő feltárása a maradványok töredékessége ellenére is megerősíti azt a véleményt, hogy a késői ciszterci építkezés Magyarországon is lényegében az európai kereteknek megfelelően történt mind szerkezetben, mind művészi kiképzésben. Nem vagyunk már e tekintetben egyedül a bélapátfalvi templomra utalva. A családi monostorok leggazdagabb területe: az Alföld a szinte teljes pusztulás ellenére sem egészen fehér folt többé, hála a Szabolcs, Csongrád és Bihar megyében folytatott kutatásoknak. Ezek ugyan sajnos már kizárólag régészeti témák, mégis kellő sűrűség elérése esetén sokban módosíthatják, finomíthatják a kérdés eddigi képét. Akadnak olyan különlegesen szerencsés esetek is, amikor a régészeti eredmények mellett igen fontos művészettörténeti következtetésekre is alkalom nyílik. A vértesszentkereszti és a pilisszentkereszti ásatások olyan gazdag leletanyagot hoztak napvilágra, amely növeli a XII-XIII. század fordulója épületplasztikájának sokrétűségét és tetemesen emeli színvonalát. - A koldulórendi építkezések szempontjából fontos eredményeket hoztak a fővárosban utóbbi években folytatott ásatások. A budai domonkosok és a margitszigeti domonkos apácák kolostorainak feltárása illetve újból történt régészeti vizsgálata gótikus kolostorépitkezéseink számára hoztak sok uj tanulságot. A salföldi és a nagyvázsonyi kolostorok romjainak állagmegóvása pedig alkalmat adott a pálosok XIV-XV. századi építkezéseinek megismerésére. Kitűnő régészeti eredményeket hozott a pécsváradi bencés kolostor feltárása is egyrészt a XI. századi kétszintes templomnak a későbbi kolostor- és erődítési építkezésekbe való beleilleszkedésére, másrészt a gótikus bővítések mikéntjére. Az utóbbi évek kutatásai tehát lényegesen bővítettbe tudásunkat középkori kolostorainkról, amelyek nagyarányú pusztulása vizsgálatukat már szinte csak régészeti uton és módszerekkel teszi lehetővé. A sárospataki plébániatemplom ásatása páratlanul érdekes tanulságokkal szolgált. A déli oldalon előkerült kerek templom, a korai keritésfal, valamint a mai későgótikus templom korábbi korszakainak felderítése, az egész együttesnek a későközépkori erődítés rendszerébe való beleilleszkedése mind olyan vonások, amelyek városi egyházi építkezéseinket uj oldalról mutatják be. Kívánatos volna ez irányban máshol is kezdeményező lépéseket tenni, hogy e fontos várostörténetre is kiható kérdést több példán lehessen tanulmányozni. 65