NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)
Entz Géza KÖZÉPKORI EGYHÁZI EMLÉKEK RÉGÉSZETI KUTATÁSA (Előadás) Középkori egyházi épületeink régészeti kutatása nem ujkeletü, hiszen Érdy János 1848-ban megindított székesfehérvári feltárását még a mult században követték Henszlmann Imre ásatásai ugyancsak a fehérvári bazilika területén, majd a kalocsai székesegyházban. Ez utóbbit folytatta Foerk Ernő századunk elején s ugyanekkor kezdte el Möller István a gyulafehérvári dóm feltárását. Az első világháború után Lux Kálmán feldebrői, Gerevich Tibor esztergomi, valamint Dercsényi Dezső székesfehérvári ásatásai kívánkoznak említésre. A húszas-harmincas években ráterelődött a falusi templomokra is a figyelem. Gondoljunk Szabó Kálmán, Papp László és Bálint Alajos munkásságára vagy Gerevich Lászlónak és Méri Istvánnak a második világháború alatt kifejtett tevékenységére. E néhány, teljességre nem törekvő példa felemlitésével csak arra akartam rámutatni, hogy vannak fontos előzmények. A rendszeres és a fejlődés teljességére irányuló régészeti kutatás azonban az egyházi emlékek területén is az utolsó negyedszázad, s ezen belül is főként a legutóbbi másfél évtized vívmánya. Ma már százat jóval meghaladja azoknak az épületeknek és romoknak száma, amelyek részben vagy egészében feltárásra kerültek mégpedig kb. háromnegyed részük müemläcvédelmi munkákkal kapcsolatban. Ez annyit jelent, hogy a régészeti eredmények mellett, azok alapulvételével a kutatott épület vagy épületmaradvány helyreállítása vagy konzerválása is megtörtént vagyis a kérdéses objektum valaminő formában a mai életbe bekapcsolódott. Ha az előzőkben a mennyiségi megnövekedést hangsúlyoztam is, e körülmény a kérdésnek csak egyik oldala a sok közül. A kutatás módszerei állandóan finomodnak és mélyülnek nem utolsósorban azért is, mert ellentétben a korábbi idővel, amikor elsősorban építészek és műtörténészek végezték az ásatásokat, napjainkban e sajátos feladatokat régészeti képzettségű szakemberek irányítják, akik mindinkább a középkori feltárásokra specializálják magukat. Mindezeken tul jelentős és előnyös tartalmi gazdagodásnak is tanúi lehetünk. Mig azelőtt főként kiemelkedő emlékek iránt nyilvánul meg az érdeklődés (székesegyházak, egy-egy különleges megoldás), addig mostani felfogásunk történeti teljességet igényel. Nem egy-egy korszak vagy műfaj részesül előnyben, hanem az élet minden megnyilvánulását figyelemmel kívánjuk kisérni. Ezen belül viszont igyekszünk megtalálni a fejlődés döntőbb csomópontjait társadalmi, gazdasági és művelődési szempontból egyaránt. S ha a gyakorlatban ez az elvi álláspont nemegyszer komoly akadályokba is ütközik vagy olykor meg is hiusul, hosszabb távon megvalósításáról nem szabad lemondanunk. Középkori egyházi emlékeink régészeti feltárásának főbb eredményeit és kérdéseit a fentiek figyelembevételével szeretném röviden megvilágítani. Mindenekelőtt rá kell mutatnom a relativ és abszolút kronológia problematikájára. Feladataink egyik leglényegesebbike a periódusok megállapítása, amelynek alapján tisztázható vagy megközelíthető nemcsak a jelenlegi épület épitéstörténete, hanem esetleges egész előélete. Igy rajzolódnak ki fokozatosan bizonyos korszakok, amikor az egyházi építkezések különösen élénk mozgást mutatnak. Ilyenek a XII. század vége és a XIII. század eleje, majd a XIV. és a XV. század. Az első a székesegyházak későromán-koragótikus átépítéseinek, nagyobbitásának időszaka, amely egyszersmind a monostorépitkezések és a falusi tevékenység virágkora is. A XII. században következik be nálunk a tartós építési anyagú falusi templomok növekvő számú létesítése, majd a XIII. században szinte tömeges termelése. Ugyané század hozza meg a bencés, ciszterci, premontrei és koldulórendi kolostorok emelésének kezdeteit is. A XIV-XV. századi mezővárosi fejlődés következtében számos addig falusi egyház bővül illetve épül ujjá.
