NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

mációk azok, melyek a fő fejlődési tendenciával egyirányúak, nehezebben azok, melyeknek sajátos értelme -célja a középkor végével megszűnt. Ezek magyarázata igen fontos volna. A maiaknál nagyobb számú, egy-egy emléket monografikusán tárgyaló cikkre volna szükség, hogy az általánostól eltérő, s azonnal meg nem magyarázható jelenségek a tágabb tudományos közvélemény számára megközelíthetők legyenek. E monografikus jellegen belül, vagy azon tul is szükség volna az összevetések nagyobb számára, a külföldi rokonanyag, a történet néprajz eredményeinek felhasználására, a házépítés történetének a középkori város építéstörténet más oldalról megközelített eredményeivel való bátrabb összevetésre. Abból a sajátos lebegő helyzetből, ahogyan a középkori városi házanyag a korabeli "népi" és müvészreprezentativ építészet között elhelyezkedik a kutatás számára egy sorozat olyan tájékozódási lehetőség adódik, melyet még nem használtunk fel eléggé. Ezek hiján a Gerevich László által már korán, a felszabadulás utáni periódus kezdetén felvetett legáltalánosabb kérdések: hogyan helyezkedik el későközépkori városépítésünk az európai fejlődésben, hogyan tükröződnek benne azok a hatások, amelyek a "nagy" építészetre rányomták bélyegüket, nem válaszolhatók meg. Tisztáznunk kell, hogy az egyes háztípusok fejlődését mennyire határozzák meg tudatos-művészet tipusu összefüggések s mennyire fontosak a szorosan vett helyi-táji - gazdasági- életmódbeli adottságok stb. Hasonló módon kell kérdeznünk a városi házépítők után is: mennyiben azonosak a mestereik a templomépitőkkel, milyen a viszony az ezeket létrehozó műhelyek és a céhes épitőszervezet között stb. E kérdések megválaszolásával adhat e sajátos terület kutatása felhasználható eredményeket a művészettörténet és a történelem számára is. 63