NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

alapját képezik. - E kisebb kutatások Knauz Nándor, Némethy Lajos, Récsey Viktor és Pór Antal nevéhez fűződnek , s az 1894-ben alakult Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat szervezésében folytak. A két világháború között Balogh Albin nem annyira ásatások, mint az építkezések, csatornázásokkal kapcsolatos földmunkák során tett megfigyeléseivel, levéltári kutatásaival gyűjtött igen jó adatokat a város középkori történetéhez, topográfiájához. Ezt a munkát- ásatásokkal bővítve Zolnay László folytatta - igen nehéz anyagi körülmények között - az 1950-es években. E kutatások eredményeként nagy vonalakban kirajzolódott a középkori Esztergom topográfiája, mely a további munka (ásatások, megfigyelések) szervezését és tervezését nagy mértékben segiti. Engedjék meg, hogy a fentiek, ill. a közelmúlt évek kutatási eredményei alapján röviden ismertessem a középkori Esztergomot, az ott folyó várostörténeti kutatást és az azzal kapcsolatos problémákat: a középkori Esztergom centrumát a királyi, később érseki vár mellett 1. a fejedelmi, majd királyi udvarnokok, kereskedők, kézművesek Kisduna-parti településéből kifejlődött királyi város képezte. E város kapuiról, árkáról, kőházairól már 1201-ben történik említés. A tatárjárás idején pedig tornyokkal erősített városfaláról, kőpalotáiról emlékeznek meg. 2. az érsek szolgálónépeinek váraljai (dunaparti) településéből alakult ki - és 1239-ben IV. Béla királytól kapott város jogot az Érseki- vagy Víziváros, amelynek védőfala valószínűleg a XIV. század elején épült ki. 3. e falakkal védett települési magokat - jelentősebb középkori városainkhoz hasonlóan (Székesfehérvár; Veszprém pl.) csatlakozó városrészek, kisebb települések (számszerint: 17-18) halmaza vette körül ugy, hogy a város mai beépített területe - sőt több helyen azon tul terjedő vidék is - a középkorban lakott volt. Az árpádkori Esztergom a tatár pusztításnak, a későközépkori város a nagyszámú és hosszan tartó törökkori ostromnak esett áldozatul. Folyamatosan lakott területek a fallal övezett városmagok voltak - a küfső városrészek a XVEL századra véglegesen elpusztultak. E három - különböző jellegű, fennmaradásu, és más-más problémákat felvető településrész maradványainak kutatását különböző módszerekkel folytatjuk: a) Királyi város Köritőfalai, épületeinek romjai a XVIII. század elején még álltak, árkának utolsó maradványát az 1950-es években töltötték be. A barokk újjáépítés során a romokat részben elbontották, elplanirozták, az egyenetlenségeket nagyarányú földtöltésekkel tüntették el ugy, hogy a XX. század elejére egyetlen in situ középkori részlet sem volt ismeretes. - A nagyobb földmunkák során tett megfigyelések, leletmentések során megállapíthattuk, hogy a város Árpád-kori járószintje 150-450 cm mélyen fekszik a mai szint alatt. Jelenlegi technikai felszerelésünk, ill. anyagi ellátottságunk mellett (utóbbi a nullával egyenlő!) - gondolni sem lehet arra, hogy a város beépített belterületén ilyen mélységekben komolyabb ásatást végezzünk. A nagyméretű feltöltés azonban arra engedett következtetni - s ezt a korábbi megfigyelések (Zolnay L.) is támogatták -, hogy jelentős középkori maradványok szorultak a föld alá, a mai pinceszintre, s esetleg számítani lehet egykori földszinti helyiségeknek pinceként való fennmaradására. Sorra vizsgáljuk tehát az egykori királyi város területén levő pincéket - az elég jelentős számú középkori eredetűt felmérjük, s a mai várostérképre vetítjük. A bemért pincék, a csatornázások, építkezések, leletmentések során felmért középkori falak egyes területeken a középkori utak nyomvonalát adják meg. 60