NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

HOZZÁSZÓLÁSOK a várostörténeti előadásokhoz: Lócsy Erzsébet A BUDAI VÁR NE GYED XIV. SZÁZADI VÁROSRENDEZÉSE ELŐTTI TOPOGRÁFIÁJÁRÓL ÉS A KUTATÁS MÓDSZEREIRŐL Ha az elmúlt 25 esztendő régészeti módszerekkel folytatott várostörténeti kutatásairól beszélünk, nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy ez a munka a budai Várnegyedben éppen 25 esztendős múltra tekinthet vissza, hiszen középkori eredetű lakóházainak kutatása megindult közvetlenül a felszabadulás után. Az 1945 és 1947 között végzett minden vonatkozásában úttörő jellegű és jelentőségű feltárás eredményei és az emlékek számbavétele nyomán Gerevich László biztos kézzel vázolta fel a budai városépítészet jellemző vonásait és megszabta a kutatások további irányát, nem csak budai, hanem országos viszonylatban is. A Várnegyeddel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy a későbbiekben a - mind anyagi mind egyéb vonatkozásban is - nagyobb lehetőséggel folytatott kutatások természetesen számos uj adatot eredményeztek, de azok csak gazdagíthatták az 1947-ben felvázolt képet, annak alapvető vonásain nem változtattak. Az 1950-es években a Középülettervező Vállalat munkatársai végezték el több épület - helyreállítást megelőző - falkutatását, majd 1957-től a Budapesti Történeti Muzeum Vármúzeumának régészei is bekapcsolódtak ebbe a munkába. Ettől kezdve a kutatás már nem csupán falkutatásra szorítkozott, hanem majd minden esetben sor került a kimondottan régészeti kutatásra, azaz ásatásra is. Ezzel kapcsolatban; megjegyzem, hogy teljes feltárást egyetlen épületben sem végezhettünk, hiszen a kutatások elsődleges célja az volt, hogy a fennálló épületek helyreállításához szolgáltassanak mielőbb adatokat. De a részfeltárások is számos uj eredményt hoztak és számos uj kérdést vetettek fel. Közülük egyet szeretnék vázolni. Az ásatások nyomán szerte a Várnegyedben olyan, mondhatni "rejtélyes" járószintek és falmaradványok mutatkoztak igen tekintélyes mélységekben, melyek nem voltak szerves kapcsolatban a felettük, vagy közelükben álló középkori épületekkel. Az ilyen és lelökörülményeik alapján korainak vélt leletek egyre növekvő száma késztetett arra a gondolatra, hogy a szórványos régészeti eredmények összegyűjtése és rendszerezése nyomán esetleg a város korai épitéstörténetére vonatkozó adatokat nyerhetünk, hiszen a város életének első korszakából csak alig néhány és többnyire töredékes épületmaradványt ismertünk. Mi is az, amit a szórványos régészeti adatok összevetése nyomán megállapíthattunk? - Több helyen olyan épületmaradványok kerültek elő, melyek nem illeszkedtek a fennálló XIV-XV. századi épületek alaprajzi rendszeréhez, hanem minden kétséget kizáróan korábbi építkezés emlékeinek bizonyultak. Még gyakrabban figyelhettük meg azt a jelenséget, hogy az előbbiekkel azonos mélységben feltárt és falazási technikájukat tekintve is azokkal rokon falmaradványokat a későbbi középkori építkezések alkalmával alapfalként hasznosították. De hogy ezek sem lehetnek egykorúak a felettük magasodó épületrészekkel, azt elsősorban az bizonyítja, hogy közelükben minden esetben járószint is mutatkozott. Hogy e falmaradványokhoz igazodó, gyakran kövezett - tehát nyilván tartós használatra szánt - szintek átlagosan 80-120 cm-re kerültek elő a későközépkori illetőleg ma használt járószintek alatt, kizárja annak lehetőségét, hogy valaha is a ma álló épületekhez tartoztak volna. Emellett szól az 1961-ben Bertalan Vilmosné és Holl Imréné által végzett ut-kutatás eredménye is. Az Uri utca, a Petermann biró utca és a Bécsikapu tér több pontján, valamint a Hess András téren és a tér Táncsics utcai torkolatában feltárt XIII. századi, de még a XIV. században is használt utcakövezet átlagosan 85-100 cm-es mélységben került elő, tehát ez a kövezet sem tartozhatott a fennálló gótikus városhoz.A szintezési adatok ösz-