NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

- és más iparágakra vonatkozó - kutatások is nagy eredménnyel kecsegtetnek, itt emiithetem Melis Katalin fa- és bőrfeldolgozással kapcsolatos munkásságát, amely - legalábbis az utóbbi - viselettörténeti eredményeket is hoz. A csontmüvességgel kapcsolatban Sándor Mária eredményeit emiithetem. A középkori műszaki munkálatok ismeretéhez vezetnek Zolnay László tanulmányai a budai vízvezetékről.

3

8 Sokkal kevesebbet tudunk azonban régészetileg a társadalmi viszonyok, és - az egyházi építkezést stb. leszámítva - a kultura vonatkozásában meghatározni. Igaz, a belvárosokban éltek a gazdag polgárok, ezek házainak a külvárosok szegényesebb épületeivel való egybevetése természetesen szintén forrásul szolgálhat, mint ahogy a házak formájából lehet pl. szőlőtermelésre is következtetni.

3

3 Pedig vannak forrásaink, amelyeket főleg régészeti módszerrel tudunk Magyarországon feltárni, és amelyek - szerencsés esetben - mind a társadalmi viszonyokra, mind a kulturára, sőt a köztörténetre is adatokat adhatnak. Ezek a heraldikai és epigráfiai emlékek, amelyeknek megszólaltatása már a történettudomány segédtudományainak a feladata. A heraldikát külön nem említem, szerepe ismeretes. Valamivel részletesebben szeretnék azonban a középkori epigráfiával foglalkozni, bár ez egy külön előadás témája kell hogy legyen. Mig a római régészek valószínűleg már a tudományáguk kezdetétől jelentős forrásuknak tekintették a feliratokat, azok feldolgozására külön tudományág alakult, és már régóta publikálják azokat, a középkori epigráfia a segédtudományok egyik mostohagyermeke, feltehetően azért, mert nem a paleográfusok megszokott betüf or máit alkalmazták a középkori feliratokon. Tulajdonképpen nem kellene szégyenkeznünk, hiszen a középkori epigráfia müvelésének szükségességére csak a harmincas években mutatott rá a német Brandi, 40 és az első német epigráfiai rendszerezés is csak az ötvenes évek elején jelent meg - egy nyelvtudományi kézikönyvbenj41 Igaz, már előtte megkezdték, és azóta is folytatják a németországi középkori feliratok korpusz-szerü kiadását.'

1

2 Franciaországban valamivel korábbra tekint vissza a középkori epigráfia, itt egyrészt szfragisztikusok, 43 másrészt műemléki kutatók foglalkoztak'

1'

1 vele. Magyarország azonban teljesen el van ebben a vonatkozásban maradva. Felhasználom ezért az alkalmat arra, hogy óvjam kollégáimat a régi olvasatok kritika nélküli átvételétől. A század elején a budavári domonkos templomban előkerült feliratos sírköveket ugyan kiváló paleográfus olvasta el, és ezek a feliratok azóta többször megjelentek, 4

5 mégis, amikor kiállítási célból 1968-ban ellenőriztük az olvasatokat, igen sok hibát találtunk. Egy ilyen hibát szeretnék itt kiemelni, mert ebből kiderül, hogy egy sirkő még gazdaságtörténetiig is jelentős forrás lehet. Egy XIV. századvégi sirkő feliratán Nürnbergi Krik Bertold nevét olvasták. Ez a név nem fordul elő sem a budai okleveles anyagban, sem az ismert nürnbergi személyiségek között. Ha azonban jól szemügyre vesszük a sirkőt, akkor világos, hogy Kriket helyesen Kraftnak kell olvasni. Kraft Bertold pedig - nem mondva nürnberginek - a sirkőn olvasható halálozási időpont előtt (1392 dec. 31.) néhány héttel egy budai oklevélen mint városi tanácstag szerepel.'

1

6 Már önmagában is érdekes, hogy a XIV. századvégi budai városi tanácsban egy nürnbergi szerepel, de az adat még érdekesebbé válik, ha tudjuk, hogy a Kraft család nemcsak gazdag nürnbergi patrícius-család, hanem ugyanakkor jelentős nagykereskedő is volt. A család egyik tagjának budai tanácstagsága tehát jelentős következtetésekre ad lehetőséget. Meg kell jegyeznem, hogy az adat teljesen egybevág azzal, amit a Kraft-családról a nürnbergi forrásokból tudunk, és igy ezt az adatot ebből a szempontból már ki tudta értékelni Wolfgang v. Stromer most megjelent könyvében, amelyet a nürnbergi - és délnémet - kereskedelmi tőkének szentelt 1350-1450 között. 47 Még sok olyan témát említhetnénk, ahol régész és történész együttműködésére volna szükség, és foglalkoznunk kellene azzal is, hogy a középkori várost kutató régész mikor és milyen mértékben támaszkodjon az irott forrásokra. Erre azonban most nincs lehetőségünk. Csak arra szeretnék azonban mégis ezzel kapcsolatban rámutatni, hogy helyes lenne, ha fiatal kollégáink valamivel többet foglalkoznának az irott, latinnyelvü és többnyire kiadatlan forrásokkal. A ma negyvenévesnél fiatalabb generáció között összehasonlíthatatlanul több középkoros régészt, mint oklevelet olvasni tudó történészt találunk, és mivel ez utóbbiak között nyilván csak kevesen foglalkoznak olyan témákkal, ami együttműködést igényel a régészekkel, előbb- vagy utóbb be fog következni az a pillanat, amikor régészeink maguk lesznek ráutalva az irásos történelemkutatására, hiszen kihal a mostani medievista történész nemzedék. 48