NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

szetesen a városi korszak előtti fémfeldolgozást lokalizálták. E korai korszakban a városfejlődés jelei a nagy számban feltárt emlékek, ha nem is közvetlenül polgársághoz kapcsolódnak. A lengyel és bolgár példákkal egybevetett Székesfehérvárra templomépitkezések és fejedelmi temetkezések, az ut áttoldódás és területrendezés X. századvégi, XI. századi jelenségei, Esztergomra a Várhegy immár több szintű emlékegyüttese, valamint az Esztergom-Kovácsi település X. századi fémöntő kemencéje vetnek fényt. Budán a királyi vár nagyarányú ásatásai a XIII. századi datálási kísérlettel és a kerámia gazdag anyagával, Pécsett középkori kórház alapjainak megtalálása, Sopronban a régibb zsinagóga felfedezése, Sárospatakon körtemplom ásatása, Győrött a ferences rendház lokalizálása, Veszprémben a Przemysllel egybevetett Szent György kápolna legmélyebb rétege tartott számot érdeklődésre. Érdekes, de részben még meg nem oldott kérdéseket vetett fel Budán az egyik aquincumi amfiteátrum és Kurszán kündü várszerű szállása összekapcsolása, a Szent Péter mártir-templom alapfalainak feltárása, Pesten a római castrum középkori építkezéseinek kiterjedése, a Váci utcai templom előzményének kérdése, a Rókus kápolna Árpád-kori része. Ezeknek az elemeknek az ismeretében sem véletlen, hogy egy 1131-41 közti esztergomi feljegyzés nyolc Árpád-házi király temetkezési helyéről nem deriti fel a települések minőségét. Csupán Fehérvár falairól esik szó a helynevek mellett. A város minősítés mindenesetre hiányzik. Közülük Szekszárd városi jellege ellen szólnak az apátság épülettömbje közelében fellelt kemencék, földkunyhók. De ez a város nélküli társadalom nem magyar, vagy közép-európai specialitás. Az antik város és a középkori települések közötti jellegbeli változás Nyugaton is megfigyelhető, amit a VI-VII., VIII-IX., X-XII. századi fejlődési szakaszok alapján F. Vercauteren elemzett. Csak a legutóbb emiitett szakaszban iparos és kereskedő a települések lakóinak többsége, nem pedig pap és katona. A városi élet ütemeit Magyarországra is fejlődésében kell elképzelnünk. Csak a speciális iparos funkcióju, a kijelölt teher Olatt is kifejlődött, öröklődő foglalkozásokon nyugvó települési és gazdasági rendszer felbomlása, a városi ipar kezdetei érlelik meg a magyarországi városfejlődést. Ha el is fogadja a kutatás az egymást követő fejlődési szinteket, különféle történetírói megítélések és régészeti felfogások adódnak a fejlődési színvonal konkrét megítélésében. A vitát eldöntő jogi emlékek és numizmatikai leletek éppenséggel a régészeti bizonyítékok sorába tartczhatnak, mint a Budára vonatkoztatott feliratos kőoszlop, a városi ásatások során lelt pénzek. Mindezek szerepének világos megértéséhez tisztán kell látnunk, hogy a gazdasági-társadalmi funkció tesz várossá valamely települést. A részben templomok körül alakult vásárok, a kereskedőktől látogatott megyeszékhelyek, az Árpád-kori -vásár, -vására, -vásárhely tipusu helynevek a piaci viszonyok lassú fejlődését mutatják, amit az éremleletek, főleg Kálmán korától igazolnak. A korai vásárhelyek hálózatát (112 helynév főként a bizánci, itáliai, nyugati kereskedelem utvonalán, egyben a szláv-magyar érintkezések zónájában) Major Jenő kutatta fel. Több ponton lokalizálhatok a tatárjárás előtti orosz kereskedelem (Esztergom, Pest, Hejőszalonta állomásai. Lengyel régészek ismételten irtak a pomerán-magyar, lengyel-magyar kereskedelmi kapcsolatokról. Továbbra is izgalmas kérdés maradt a közép-európai méretekben átgondolt kolonizáció-problematika, mig a bajor etnikum kétes kontinuitása nagyobb hatást nem keltett. A német kolonizációs város - elsősorban nem a mai államterületünkre eső - típusát (városszervezet, topográfiai sajátosság, társadalmi képlet) elsősorban Paulinyi Oszkár fejtette ki, de ehhez a régészeti topográfiai és teleknagyság kutatások is szükségképpen állást foglaltak. Folytak kutatásaink a kolonizáció külső társadalmi okaira, a belső településsel való összefüggésére, a hospes-tipus általánosabb jelenségeire, a magyarországi és középkelet-európai városok etnikumaira. A gyakori hospites elemek mellett a burgenses városlakók eleme érdemel figyelmet (1242 dunántuli és felvidéki helységekben,1250 Sopronban, 1272 Barson). A "latinok", a vallonok magyarországi szerepének szentelt kutatások település- és társadalomtörténeti, valamint névtani eredményei Esztergom, Székesfehérvár, Eger és Pécs fejlődését részben megvilágították. Ilyen kutatásaink visszhangra találtak Brüsszelben, Liégeben, Gemblouxban. Vattai Erzsébet az esztergomi latinok kettős pecsétje elemzésével járult hozzá a kérdés tisztázásához. Lokalizálásukat Székesfehérvár és Esztergom területén Fiigedi Erik kísérelte meg. Ő is hangsúlyozza, hogy nem volt városhoz kötve a vallonok letelepedése. Német telepesek a tatárjárás után Budavár, Sopron, Kolozsvár, Pozsony, Kassa városokba költöztek. Keleti oldalról legutóbb F.Graus szólt hozzá a német keleti település cseh terminológiával a kolonizáció kérdéséhez és historiográfiájához, ami a városok kiépítését és a bányászat fellendülését ott is érintő kérdés. Ez a szerző a "német jog" társadalmi oldalát hangsúlyozza, amit fel is vált a ius e mphy te u t i c um, az uj jog, a ^urkrecht fogalma, amikor cseh helyekre is alkalmazták. A kolonizáció során alapított vidéki városkák paraszti telepesei ott sem nyertek döntő szerepet, hanem más városok előkelő helyzetben volt családjainak odaszakadt tagjai voltak a vezetők. Graus a XII-XIII. századi nyugat-európai relativ túlnépesedés demográfiai tényezőjét is bevonta a kolonizáció értelmezésébe. (Die Problematik der deutschen Ostsiedlung aus Arbeitskreis für mittelalterliche 43