BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)
A Maros-dunaközi /bánáti/ sáncok
- 84 * az arra hivatott szervek egykor, hogy igy fejezzem ki magamat, utánpótlási vonalaik zavartalanságának nem hogy biztosítása nélkül, de egyenesen annak lehetetlenné té tele mellett, A hajdani két vizközti földszoroson tul. melyre egykor négy község települt, az alibunári mocsár szélén Wittina. a későbbi Vfersecvát táján jelentkezik újra a «b» vonal folytatása, A XVIII, század térképein nem közvetlenül a mocsárszéltől kezdődően, hanem kb, 2 km távolságra attól van jelezve. Egybevetve ezt a tényt a «h», «i» és az «f« sáncok ábrázolásmódjával, ismét érdekes kérdésekre kellene felelnünk. Vhjon a «b» vonal kezdete és az alibunári mocsár széle közötti távolság azt jelenti-e, hogy az épitők valamilyen céllal, például egy ellenőrizhető átjáró szándékos nyitvatartásával nem építették ki itt a vonalat, avagy azért nem ábrázolták ezt a XVIII. század térképészei, mert ott annyira tönkre ment a sánc? A mocsár időközbeni visszahúzódásával is lehetne számolni, ennek azonban ellentmondani látszik az, hogy az «i» sánc a verseci kerület térképén közvetlen a mocsár szélétől van rajzolva, és távolról sem éri át a földszoros 1720-as évekbeli szélességét. Ez ismét csak kérdéseket vet fel. Az alibunári mocsár ezen a pontján nem húzódhatott vissza, mert a sánc a mocsár szélétől van rajzolva. Tehát vagy az úgynevezett Illancs mocsár száradt ki annyira, hogy a földszoros szélesebbé vált a sáncépités idejétől a XVIII. századig, vagy az «i» sánc ment tönkre további hosszában, mert az «f» sánc a verseci kerület térképe szerint az egész földszorost a két mocsár délnyugati találkozása táján átfogja. Nischer átnézeti térképe jelzi a «h» sáncot is, ezt azonban a rendelkezésünkre álló térkép nem jelzi. A fenti kérdésekre régészeti és geodéziai módszerekkel lehet választ kapni. Nfeg kell állapítani a sáncok pontos helyét és kiterjedését, a szintvonalak pedig válaszolni fognak arra a kérdésre, hogy a mocsarak északkeleti oldalainak egyes részein lehetséges-e a viz olymértékű visszahúzódása, amely a földszoros ottani szélességét a térképi adatoknak megfelelően akként növelhette meg, hogy a délnyugati szélek táján a viz kiterjedésében lényegesebb változás állott volna be. A lényeg megállapításán azonban változtatnunk nem kell. Az Aibunár és az Illancs mocsarak közötti földszorost többszörös akadályokkal igyekeztek lezárni, annak idején tehát valamilyen erősebb hatásnak kitett pont lehetett. A «b» vonalon , igen figyelemre méltó pont, amelyet a Nischer féle vázlat Dészénfalva és Omor között rajzol, és amelyet valamennyi térkép egyérlelniien ábrázol. A sáncvonal eddigi északkeleti iránya pontos derékszögben északnyugat felé fordul. Az 1:200000 méretarányú térképlapon a római sánc ezen a pontján ugyan ezt a törést jelzi az útban. A sb» sánc itt valamilyen kiemelkedő «jelentőségű terepponton tette meg ezt az irányváltoztatást, mégpedig teljes összhang ban az «a» vonallal mely ettől a ponttól 8-lo km távolságra keletre, amint már tudjuk, ugyanezt az irányváltoztatást hajtja végre. A két sáncvonal tehát, bárnilyen más eltérést is találunk közöttük helyenként, valamilyen cél érdekében szoros összefüggésben
