BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)
Az alföldi sáncok kérdésének megoldásával kapcsolatos adatok és szempontok
- 114 * vében 71/1889 sz. tétel alat'i az alábbi bejegyzést találjuk: 1889 szeptember 26. Az ujszentannai őskori aranyleEt Ujszentanna és Zimánd községek között aradmegyében fekvő avargyürü nyugati részében a vasút mellett. / Cs^re az ACSEV. igazg.val. Levelezési napló 288/1889. 41/189c«./ A lelet egész súlya napló szerint: 139.7 gramm. Mozsolits Amália meghatározása szerint: bronzkor IV. Pilinyi kultúra. Figyelemre méltó, hogy Márki már 1883-ban «A szentannai avar ring» c. dolgozatában / Arch. Ért. 112. oj megemlíti az 5o-6o cm. vastag földbeégetést és a vasúti őr azon közlését, hogy különösen a sáncok mentén «négy lábra is leásva edénytöredékek kerülnek elő». A német ajkú lakosság, mely die Sehantzen néven ismeri. égetett veres golyócskákat talál, és a «földhányás délkeleti részén az úgynevezett földvárban néhány évtized előtt az ásatások / ? / ütő és vágó vasezközöket hoztak napfényre." Mindezek után. bár a felsoroltak n-m tekinthetők hiteles ásatásból szár mazó bizonyítékoknak, különösen n^m a leletanyagok helyének pontos meghatározása tekintetében, ahol már pár méter eltérés megszakíthatja a sánccal való szoros kapcsolatukat, nehéz volna további megnyugtató adatok nélkül a szentannai földerődre vonatkozólag az amúgy is homályos avar Rhing meghatározást elfogadni. Kétségkívül ezek a nagy területeket magukba foglaló földsáncok, mint amilyenek a temeszsadányi és az ujszentannai. már alkalmasak lehettek nagylétszámu. állattartó népesség befogadására is, mint amilyeneknek az avar törzseket ismerjük. De még igy is felmerül a kérdés, mi szüksége lehet egy lovasnomád népnek, melynek élete és virágzása csak offenzív elgondolások jegyében képzelhető, oly bekerített területekre, amelyeken belül a lovas harcmodor alkalmazása elképzelhetetlen. Nem is beszélve a kisebb, egy-kétszázméter átmérőjű földmüvekről. Lehet, hogy az avarok is használatba vettek itt talált földmüveket» de a védekezés eszközeinek tekinthető földvárak építésének idejét általában korábbi időkben kell feltételeznünk. És most térjünk vissza a középkori krónikásokhoz, és az azok nyomán támadt vélekedésekhez. Bárány Ágoston is azt irja a XIX. század közepén hogy «Az avarsánc egyike a régi Torontálmegyéig nyúlt» Röviden ismerteti az avarok kárpátmedencei szereplését és többek között irja: «. . . később ama hires sáncokat alapiták melyek itt ott hibásan rómaiaknak neveztetnek» majd a továbbiakban elmondja, hogy az avarság egyrészének a Rába táját jelölték ki letelepedési helyül, másik része pedig átkergetve a Tiszán a Maros-Duna között tartózkodott. /Bárány Á.: Torontál vármegye hajdana. 1845. lo. o./ Ez utóbbi értesülése nyilván Einhardus krónikájából származik. Ha Pippin átkelt a Dunán, szétdúlta a khagán «Rhing s-jét. az avarokat átkergetve a Tiszán, zsákmányolt kincseiket pedig ebből a hringből küldte haza
