Wollák Katalin (szerk.): AZ 1994. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/48. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1997)
Középkor
146. Gyöngyös-Szent Bertalan templom (Heves m.) (IX). A Szent Bertalan templom északi oldalánál tereprendezés közben 1994-ben kétosztatú pince került elő. A pince déli falára ráépült a gótikus templom északi fala. Megmaradt a pince boltozatának indítása, a boltváll mindenütt. A pinceteret a boltváll magasságáig törmelék borította. Ennek kiszedésére csak a statikai megerősítés után kerülhetett sor, ami annyit jelentett, hogy visszafalazták a pince boltozatát, és ezután rétegesen haladva kitermeltük a földet a pince eredeti járószintjéig. Egységes, egykorú betöltése volt a pincének, XV századi leletanyaggal keltezve. Cserépedény-, kályhaszem töredékek kerültek elő, valamint koporsó maradványok, de bolygatott állapotban, néhány embercsonttal. A pince keleti fala másodlagosan volt beépítve. A kitisztítás után még inkább világossá vált, hogy ez egy korai épület maradványa. Minden bizonnyal azonos az 1301-es oklevélben említett Prysil pincével. Ennek boltozatát a templom XV. századi bővítésekor bontották le, és az építési törmelékkel, valamint a templom körül kiszedett földdel betöltötték a pinceteret. így került a betöltésbe a koporsónyom. A pince déli falára ráépítették a gótikus templom északi falát, és a pincét teljesen eltüntették a föld alá. Valter Ilona Héhalom-Templomdomb Id. 116. sz. 147. Hódmezővásárhely (Csomorkány)-pusztatemplom (Csongrád m.) (XXIX). 1990-1994 között befejeződött a középkori templom még álló falmaradványainak és a feltárt XVI. századi alapoknak az M = 1:10-es léptékű műemléki felmérése, állagvizsgálata, korhatározása és régészeti-történeti értékelése. A templom körüli temetőnek több mint 300 sírja került napvilágra, ezeket az Árpád-kortól a XVI. századig keltezhetjük. 1994-ben sikerült feltárni a templom különböző periódusaihoz tartozó középkori sáncárkokat, valamint egy ponton meghatározhattuk a templomot övező temető szélét, a kitaszítottak temetkezési helyét. Fény derüllt az egész templomdomb mesterséges kialakításának folyamatára. A templomtól Ny-ra végzett átvágás lehetőséget kínált az 1989-ben készült légifotó tanulságainak igazolására is. Az ásatáson a JATE régészhallgatóin kívül a dortmundi műszaki főiskola, a kolozsvári egyetem és a miskolci Bölcsész Egylet diákjai is tevékenykedtek. A talajrétegek értelmezésében dr. Szónoky Miklós geológus (JATE) nyújtott segítséget. Béres Mária 100