Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Közép- és újabb kor

189. Ónód-Vár (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) (XVII). 1986-ban kitisztí­tottuk a kétszintes, négy boltíves helyiségből álló DK-i sarokbástyát. A vár belső területét két, egymásra merőleges kutatóárokkal átvágtuk. A kutató­árkokban kirajzolódó belső, négyszög alakú építményrendszer külső falai talán a legkorábbi, XIV. század végi vár falai lehettek, amelyeket a XVI. századi átépítés során a palotaépítmények és gazdasági épületek főfalaként hasznosíthattak. Az előkerült leletanyag zömét továbbra is XVI-XVII. századi kerámia és kályhacsempék alkotják. A belső építmények átlag 1,5—2 m vastag földtakaró alatt rejtőznek. Révész László 190. Ópusztaszer (Csongrád m.) (XXIX). A szeri monostor gazdasági épületei alatt lévő kora Árpád-kori település újabb árokrészleteit és az egyik földbemélyített lakóház félig betemetődött gödrébe utólag épített szabadban lévő kemencéjét tártuk fel. Ez évben nagy felületen értük el és bontottuk ki a kolostorudvar korabeli járószintjét, valamint a kiszedett kolostorfalak felett lévő XIV—XV. századi mezőváros eddig feltárt részlete is további épülettel gyarapodott. Vályi Katalin 191. Ozora-Várkastély (Tolna m.) (XXXI). A kutatás hatodik évében csupán néhány kiegészítő falvizsgálatra került sor a K-i külső fal 1520 körül elfalazott gótikus ablakánál, valamint a palotaudvar É-i fala középkori szaka­szánál. Kisebb feltárást végeztünk a Ny-i palotakapunál is, melynek elméleti rekonstrukciója is elkészült. A belsők közül a Ny-i szárnyban folytattuk az ásatást, a DNy-i saroktér mellett elsősorban a középső helyiségekben. Munkánk legnagyobb részét a külső feltárás tette ki. Tovább folytattuk a Ny-i palotafal előtt előkerült, valószínűleg-Árpád-kori eredetű, földbe mélyí­tett objektum kutatását, mely jelentős korai leletanyagot is eredményezett. Hasonló korú, azaz a várépítést megelőző építmények nyomai e résztől É-ra is mutatkoztak. Végig meghatároztuk a Ny-i várfal vonalát, előkerült az ÉNy- kerek saroktorony indítása is. A várfal külső oldala előtt, az árokbe­töltés felett hódoltság kori kemencecsoport részleges feltárását végeztük el, a fal és a palota között ÉNy-on egy, valószínűleg a hódoltság kora első szaka­szából eredeztethető palánk cölöplyukai kerültek napvilágra. 107

Next

/
Thumbnails
Contents