Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1986. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/40. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Közép- és újabb kor

Megkezdtük a K-i palotafal előtti terület szelvényes feltárását is, a fal­hoz kapcsolódó szelvényszakaszokban egyelőre csak felső, újkori rétegeket termeltünk el. Cölöplyukak sora, továbbá gazdag kerámiaanyagot tartalmazó kerek gödrök itt is jelentkeztek. Továbbra is jelentős mennyiségű középkori kőfaragvány került nap­világra a török beásásokból és a XVII. századi rétegekből, melyek tisztázását és a restaurálását — válogatását is elvégeztük. Munkatársak: Koppány Tibor (építészet), Kisfaludy Júlia (őskor). Vízi Márta és Tóth Ferenc építészhallgató. Feld István—Gerelyes Ibolya Pannonhalma—bencés kolostor (Győr-Sopron m.) Lásd 150. sz. 192/1. Pápa-Corvin ház (Korvin u. 9.) (Veszprém m.) (XXIII). A ház műemléki kutatását követően és a felújítást megelőzve szondázó-leletmentést végeztünk. Két árkot nyitottunk a ház udvarán, az egyikben XVI. századi hul­ladékgödör is volt. A ház egyik belső helyiségében a statikai feltárás árkát mé­lyítettük tovább és megállapítottuk, hogy ott korábban pince volt, amelyet feltöltöttek a XX. század elején. Igazán eredményes a ház kapualjában és a ház előtti járdára is kinyúló árok bizonyult. Itt 1 m mélységben Árpád-kori építmény részletét tártuk fel. Cölöpszerkezetes, amelyet néhány kerámia­töredék keltezett. Ilon Gábor-Mithay Sándor 192/2. Pápa-Fő u. 13. Mándi Márton u. 7-9. (Veszprém m.) (XXIII). XV 111—XIX. századi elbontott épületek helyén — beépítést megelőzően ­szondázó feltárást végeztünk két kisebb kutatóárokban. Az egyiket XIX. században betöltött pincére nyitottuk, mint később kiderült. Kevert feltöl­tésben XVII. századi kerámia is volt. A másik árokban (Fő u.) elértük a homo­kos szűztalajt, de a legkorábbi anyag XVI. századi volt, sajnos bármilyen ob­jektum nélkül. Ilon Gábor-Mithay Sándor 108

Next

/
Thumbnails
Contents