Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)

Közép- és újabb kor

Az udvart körbezáró szárnyak egykori nyíláskereteinek mintegy 90%-át tudtuk helyéhez kötni és rekonstruálni. Az 1644-es ostromot követő újjáépítés — két fázisban — tünteti el a kőkereteket, a Ny-i tornyot. Fatokos ajtókat, ablakokat helyeznek el az épü­leten, kandallókat állítanak. További átalakításokat már csak a magtárrá vál­tozás igényel, illetve a K-i szárnyban a lakófunkció adta elvárások. László Csaba 212. Szigetvár, Zárda u. (Baranya m.) (XXIV). 1984. március 1-én érke­zett bejelentés után kezdtünk leletmentést a szolgáltatóház alapozásakor már szinte teljesen elpusztult lelőhelyen. Egy török kori gerendavázas út (híd?) alapozásának maradványát figyelhettük meg. Kibontottuk egy 92 cm átmérőjű fadongájú kút betöltését. Kárpáti Gábor — Nagy Erzsébet 213. Szokolya — református templom (Pest m.) (XLVI). A református templom falainak szigetelésével kapcsolatban végzett földmunkák során kö­zépkori falak bukkantak elő. A leletmentés eredményeként feltárultak az 1856-ban lebontott középkori templom maradványai. A mai templom a kö­zépkorival azonos tájolású, az egykori templom visszabontott falai fölé épült. K-en továbbnyúlik, mint a középkori templom, így takarja a szentélyt. Az eredeti É-i fal kitermelt alapfalának rövid részletét az ÉNy-i szakaszon figyeltük meg. Ennek közelében, a középkori toronytól É-ra kerültek elő a négyszögletes ossarium alapfalai. Az egykori É-i falhoz csatlakozóan sarokpilléres oldalkápolna falainak alsó része és öntött agyagpadlója bukkant elő. A temetőkerítés pillérekkel megerősített falának részleteit a K-i oldalon tártuk fel. Vízlevezető árok ásásakor a Ny-i oldalon, közvetlenül a gyep alatt újabb falmaradványokat találtak. Ezek rendeltetése egyelőre ismeretlen. Torma István — Miklós Zsuzsa Szombathely — Szent Márton plébánia (Vas m.) Lásd 83/3. sz. Szombathely — Thököly u. — Vakok kertje (Vas m.) Lásd 83/4. sz. 122

Next

/
Thumbnails
Contents