Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1983. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/37. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1984)
Őskor
4/5. Balatonmagyaród - Kányavár sziget (Zala m.) (XIX.) 1983-ban már folyt ásatás ezen a helyen. Ugyanitt már feltártuk egy Árpád-kori település néhány objektumát. Az idei évben ennek a telepnek a feltárását szerettük volna folytatni. Sajnos, ez csak részben sikerül, a szórtan fekvő faluból csak egy objektum (tárológödör) és sok szórványlelet került elő. A kutatott területen találtunk viszont két házat és néhány kisebb objektumot, valamint egy keskeny árkot is, amelyek a késői bronzkorra ill. korai vaskorra keltezhetők. Az egyik házból vassalak és két vastag, samottos (öntőminta??) töredék került ki. Frímmel G yuláné Balatonmagyaród — Kápolnai Dülő (Zala m. ) Ld. 187. sz. 4/6. Balatonmagyaród - Kiskányavár (Zala m.) (XIX.) "A". Az 1982ben feltárt 700 m 2-es területtől D-re folytattuk a lelőhely feltárását. 1983ban 1150 m 2-t vizsgáltunk át. Az ásatás során négy rézkori, egy Bolerázi csoportba sorolható, három későrómai gödröt, négy késő LT földbe mélyített lakóházat, 23 VII—IX. sz.-i objektumot és tíz késő bronzkori urnasírt találtunk. "B". A Kiskányavár dűlő É-i részén, közel az egykori Balaton belső öbléhez, két szondázó árkot húztunk egymás mellé. A 30x6 m nagyságú területen egy Péceli kultúrás, cserépalapoaású tűzhelyet találtunk tüzelőgödrével, valamint néhány jellegtelen őskori kerámiát tartalmazó, kisméretű gödrön kívül egy kelta lakóházat és két IX. sz-i vermet tártunk fel. Munkatársak: Szőke Béla, Vándor László. Horváth László 4/7. Balatonmagyaród - Mélykúti sziget (Zala m.) (XIX.) A Kisbalaton II. tározó szondázása során kutatószelvényben (30x1,5 m) kis intenzitású neolit és késő középkori (XVII. sz.) telepet sikerült lokalizálni. Vándor László 4/8. Balatonmagyaród - Ökörfekési dűlő (Zala m.) (XIX.) A Kisbalaton II. tározó partján két kutatószelvényt nyitottunk egymástól 200 m-re. A D-iben szórványosan neolitikus cserepek voltak objektum nélkül. Vándor László 7