Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1972. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/26. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1973)
Magyar közép- és újabbkor
A D-i oldalhajónál, a szentély mellett, megtaláltuk a zárófalat, mely merőlegesen csatlakozik a főhajó félköríves szentélyfalához. Megállapíthatóan a XII.sz.ban épült második templom háromhajós, főhajója félköríves, két oldalhajója egyenes fallal záródik. Az első, XI.sz.-ban épült templom - a sok másodlagosan beépített oszlopdob, kváderkőből Ítélve - kőből épült. Ennek a kisebb templomnak méreteit egyelőre nem tudtuk meghatározni . A szentély irányában, attól D-re, a rendházfalak további szakaszait feltárva, megismertük a K-i szárnyat. Ezen a szárnyon ki3 szobákra osztott az épület,az É-iban a téglás, letapasztott padozat alatt négy felnőtt és öt gyermek, ill. csecsemő téglás sirját találtuk.''A padozaton lévő törmelékben egy XII. sz. közepére keltezhető ezüatpénzt találtunk. A helyiség ajtajának helyén több ajtókeret töredéke, idomtégla és márvány oszloptöredék volt. Ettől az épületszárnytól Ny-ra a kerengő téglás padozatát is kibontották a mellette lévő keskeny fallal. Ny felé több falszakasz, a DNy-i részben több oszlop helye és egy É-D-i irányú keskeny fal maradt meg. Az egyik oszlophely közelében talált márvány oszlopfőtöredék díszítése érdemel említést. Két kutya van egy-egy oldalán, a harmadikon pedig egy helyen összefogott hármas palmettalevél-minta. Itt emiitjük azt a faragványt, amely minden kétséget kizáróan innen származik és a Ny-i kaput díszíthette. Hosszabb oldalán palmettás fonatos indamotivum, rövidebb oldalán turbános, keleties jellegű fej látható. /Ta/' T.Juhász Irén 201. Visegrád. Fő u.25. Királyi palot a /Fest m., szentendrei j./ /xlv1/. A Ny-i épületszárny pusztulása117