Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1964. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek 18. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1965)

HONFOGLALÁSKOR

- 49 ­sik hasonlóképpen többszörösen tagolt nagy árok részletét tár­tuk fel. Az árkok közelében kis földbeásott házra is bukkan­tunk. Kibontottunk egy IX—XI. századi és egy szarmatakor! ku­tat, valamint egy szarmatakori vermet is. A leletanyag zö­mét az állatcsontok mellett főleg hullámvonal szalagokkal dí­szített edénytöredékek tették ki. Az Árpád-kori település közelében lévő Sámson- vára nevü földvár sáncát kutatóárokkal vágtuk át. A cölöpszerke­zetü földvár korát IX-X. sz.-ra sikerült meghatározni. Az ása­táson Méri István konzultált. / HB"/ Sovalovsski Julia 84. Dunaalmás-Homokbány a /Komárom m., tatai j. / /XLVIII./, Folytattuk az 1958-ban elkezdett feltárást. Az is­mert X. századi temető mellett átvágásra került egy mester­ségesen épitett, sánccal és előtte azzal párhuzamosan haladó árokkal ellátott földvár. A sánc 180°-os körívben halad, a vallum pedig 170 -os ivben, olymódon, hogy szimmetrikusan el­helyezve a vallumvégződések nem érik el a sánc végződéseit. Az átvágásokból későbrcnzkori és X. századi kerámia került elő. A földvár valószinüleg a honfoglaláskorból származik. A fel­táráson részt vett Eugéne Szimonova. /DK-RKCs/ Kralovénszky Alán 85. Fonyód-Bélatele p /Somogy m., fonyódi j./ /IV./. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum to­vább folytatta az 1954. évi ásatást. A feltárás során egy szi­getszerűen kiemelkedő részen agyagréteggel, rőzsével és viz­elvezető árkokkal viztelenitett települesi részlet került e­15. E részlet egy faházból és előtte egy gazdasági udvarból áll. Leletanyag: X. századi kerámia, háziállat csontjai, őrlő­kövek, orsógombokj bőr lábbeli és fa eszköznyél, illetve facö­vekek. Kiemelkedő jelentőségű leletariyag a tőzeg konzervál­ta nagymennyiségű gabona /buza, árpa, zab, rozs, köles/, gyü­mölcs /alma, szőlő, cseresznye, meggy, dió, őszibarack / és kü­lönböző mocsári növény. Sikerült meghatározni a X. századi Balaton vizszintjét is: 103.5 m. A megmentett teljes csiga, valamint a pollen anyag segitségével és földmintával teljes ter­mészettudományi mikro-rekonstrukció végezhető. A feltőrá ­son részt vett Füzes Miklós és Horváth Béla. /"B"/ Kralovánszky Alán 86. Főnye d /Somogy m., marcali j./ /L./. A köz­séghez tartozó szegerdei kertészet melegházainak épitése során IX—X. századi telepre bukkantak. A leletmentés során egy épü­let alaprajzát tisztázhattuk, két további épület részleteit

Next

/
Thumbnails
Contents