Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1963. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek 17. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1964)
KÖZÉPKOR
- 68 Bakonyszentlászló-Kesellőhég y /Veszprém m., zirci j./ /2o.XLV./. A hatalmas koravaskori földvár platójának széléből már az őskori sáncon kivül keskeny, sziklás hegygerinc nyúlik a Cuha-patak fölé. Háromoldalt sziklás meredek védi, a plató felől pedig három árok, melyek egy 25.5o m-es külső és egy 19 m-es belső részre osztják. Akadémiai támogatásból mindkét részben több kutatóárkot huztunk, de épületnek határozott nyomát nem találtuk. 4o-5o cm mélyen mindenütt elértük a sziklát, egyedül a belső rész közepén volt egy nagyobb mélyedés. A belső várárok szélét vakolt kőfallal képezték ki. A leletanyag: cserepek, sarkantyú, vasnyilhegyek, kapukulcs, pecsétgyűrű a XII-XV.sz.-ba helyekik a vár korát. Wováki Gyula Balatoniüzfő-Mámal templomro m /Veszprém m., veszprémi j./ /155.XLV./. Az OMF 1964-ben befejezi a fűzfői rk. templom szentélye mögött álló középkori Máma község templomromjának helyreállítását. Ezt megelőzően került sor a régészeti feltárásra. - A romot elborító növényzet és törmelék eltávolítása után feltártuk a templom DNy-i sarkának alapozását, a ly-i bejárat maradványait, megállapítottuk a középkori padlószintet és erre lesüllyesztettük a terepet. Az E-i oldalon kívül a románkori templomhoz később hozzáépített sekrestyét tártuk fel ajtónyílással, téglapadló maradványával. A feltárás során római kori életre utaló cserepek is előkerültek, továbbá XIVXVII.sz.-i használati kerámia és néhány faragott kő. - Munkatárs: Koppány T. épitész-tervező. Sz.Czeglédy Ilona Berhlda, rk.templo m /Veszprém a., veszprémi j./ /21.XLV./. A templom műemléki helyreállítása 1963-64-ben kerül sorra. 1962-ben falkutatás, majd 1963 nyarán régészeti feltárás folyt a templomban. A templombelsőben több középkori padlószintet, mellékoltárok alapjait és 6 XV-XVII.ss.-i sirt tártunk fel. Az egyik sir felett XVII.sz.-i lo2 db-os ezüst