BOTTYÁN ÁRPÁD: SZKÍTÁK A MAGYAR ALFÖLDÖN / Régészeti Füzetek 1. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1955)

- 45 ö.V.t.3/ Ez a technikai elrendezés azt mutatja, hogy e késtipus— nak szerves anyagából rendszerint fából készült hosszabb nyéLe voLt Valószínű, hogy ezt a fanyelet a fogás megkönnyítésére rovátkolásokkal látták el. Hasonlóan fatechnikára mutat az egyélű, akina keseknek az oroszországi formáktól elütő nyele is. Az emiitett tipológiai szempontokat és a lelőhelyek elhelyezkedését figyel embevéve valószinünek látszik, hogy a?, egyélű akinakesek tipusának kialakulása kelta hatásra jött létre, még pedig a Duna-Tisza közé nek északi részén, tehát a dunántuli kelta területek közvetlen szomszédságában. Erdélyben e tipus a marosmenti uton jutott be.Az elmondottak alapján az egyélű akinakes tipust az Alföld-csoport jellegzetes termékének kell tekinteni. Erre a csoportra jellemző ugyanis elsősorban az összes szkita csoportok közül, a szkita és kelta formák közti szintézis megalkotásanak képessége, mint azt már a kerámikai vonatkozásokban is láttuk. Az egyélű akinakesek datálására jól használható adatot nyújt az egreskátai lelet. Itt mint ismeretes egy csontvázas sirban egy La-Tene II tipusu edénynyel /XXVDI.t.15/ egy egyélű akinakest i*s találtak /XVII.t.lü/. Az akinakesek után az Alföld-csoport másik jellegzetes fegy vertipusát a vascsákányok képviselik /IV.t.l; V.t.I5/. Ebben a fegyvertipusban igen nagy formai változatosságot figyelhetünk meg. Az egészen zömök tipusok mellett /IV.t.l/ a karcsú forrnak is gyakoriak /V.t.1,2/. Egészen ritka tipust képviselnek a nagyhalászi állatfejes csákányok, /VI.1.11,15/ melyeknek egyikét az ősi szkita griff motivum disziti /VI.t.15/. Az Alföld-csoport csákánytipuno sai nagy vonásokban rokonságot mutatnak a Podoliai / és a Pol 179 tavai-csoportok példányaival. / Feltünó jelenseg, hogy a magyaralföldi szkita csákányok nagy része ugyanazon területekről került elő, mint az akinakesek, tehát nagyjából a Zöldhalompusztai-alcsoport területéről. Az Alföld déli részéről csupán a szenteskörnyé18í) ki temetőkből ismerünk két példányt. / A harmadik fontoe,s leginkább elterjedt fegyvertípust az u.n.szkita nyilcsucsok képviselik. Az u.n. szkita nyilcsucsok még a szkiták által nem lakott 178/ Sulimirski 1936.IX.t.6. 179/ Ebért 1929.39 A.t.f. 180/ Csallány-Párducz, XXXII.t.7, és XLII.t.17.