Ihász István szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 4 - XX. század. A túlélés rövid évszázada 1900-1990 (Budapest, 2007)

Baják László: 17. terem. A trianoni Magyarország a kormányzóválasztástól az utolsó békeévig (1920-1938)

kenység elismerésére 1930-ban létrehozott Magyar Corvin Láncot. A többi kitüntetett névsora egyben mutatja a rendszer kulturális preferenciáit is: Dohnányi Ernő zeneszerző, Herczeg Ferenc író, báró Korányi Sándor orvos, Remenyik Sándor író, Rudnay Gyula festőművész stb. (Az alacsonyabb fokú Corvin koszorút pedig többek közt: Bajor Gizi színésznő, Szekfű Gyula történész, Szentgyörgyi Albert biológus, Kós Károly építész, Tamási Áron író és Szőnyi István festőművész kapta meg, Bartók Béla ellenben visszautasította.) Klebelsberg Kuno alig élte túl miniszterségét, alkotásai viszont napjainkig megőrizték fontosságukat. A magyarországi konszolidáció folyamatát az 1929. október 24-i New York-i tőzsdekrach-hal kezdődő nagy gazdasági világválság akasztotta meg. A nehézségek 1931 nyarán a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer összeomlásával váltak igazán súlyossá, Magyarország az államcsőd szélére jutott. A helyzetet kihasználva az ellenzék koncentrált támadást indított Bethlen ellen, aki 1931. augusztus 19-én kormányával együtt beadta lemondását azzal, hogy a nehéz idők elmúlásával majd visszatér az ország élére, de ez a pillanat soha többé nem érkezett el. A válság átrendezte a társadalmat, szétzilálta a hagyományos értékeket és új embereket és eszméket vetett felszínre. A rendetlenségben megnőtt az ázsiója a rendnek és azoknak, akik az erős kéz politikáját hirdették. A 30-as évek Európájában gyorsan terjeszkedtek és erősödtek a diktatúrák. Magyarországon a hagyományos, történelmi elit és az úgynevezett úri középosztály, amely a rendszer bázisát jelentette, jól érzékelte a rá leselkedő veszélyeket. Az új barbársággal szemben, amelyet legvilágosabban a nemzetiszocialista Németország testesített meg, a történelmi múltban és a múlt külsőségeiben keresett legitimációt és menedéket. A modern diktatúra cinizmusával a múlt morális, keresztény hivatásrendjét, illetve annak ideálképét igyekezett szembeállítani. „Neobarokk-társadalom" - jellemezte a jelenséget találóan Szegfű Gyula, a neves történész. Ezt az önvédelmi mentalitást az úgynevezett neobarokk építészet mellett a legjobban a korszak nagyrendezvényein érhetjük tetten. A kezdetet talán Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulójára rendezett ünnepség jelentette. Horthy így írt róla: „Felejthetetlen emlékem az a hatalmas ünnepi menet, amely 1930. február 28-án üdvözlésemre a várba felvonult, és az 1800 főből álló énekkar, amely a nemzeti himnuszt énekelte." Ugyanekkor Horthy nevét több maradandó emlékkel is megörökítették. Elneveztek róla például egy új kórházat és egy hidat. A képviselőház elnöki nagytermébe pedig Hunyadi János, Szilágyi Mihály, Kossuth Lajos és Horthy Miklós kormányzóságát megörökítő falfestmények kerültek. 1930-ban tehát együtt volt az utóbb annyira jellemző konzervatív tekintélytisztelet, a nemzeti egységet szimbolizáló tömegmegmozdulás és a történelmi hivatkozások sora. Az 1930-as és az 1931-es év másik fontos megnyilvánulása a Szt. Imre herceg halálának 900. évfordulója alkalmából meghirdetett „Szt. Imre év" eseménysorozata volt, amely a történelmi példán túl a katolikus egyház jelentőségét hangsúlyozta. Az 1933. évi gödöllői cserkész jamboree sem egy nemzetközi ifjúsági szervezet összejövetele