Ihász István szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 4 - XX. század. A túlélés rövid évszázada 1900-1990 (Budapest, 2007)

Baják László: 16. terem. A boldog békeidőktől a monarchia összeomlásáig (1900-1919)

csak átmeneti győzelemnek bizonyult. Az ellenzék tiltakozásul szétverte a parlamenti ülésterem berendezését és új választásokat kényszerített ki. (E groteszk események különös dokumentumait, a szétvert bútorok néhány darabját, a tettükre büszke ellenzéki képviselők aláírásával, a néhai Parlamenti Múzeum őrizte meg.) A nemzeti szólamok és a látványos ellenzéki fellépés nem maradt hatástalan. A választásokon a kormánypárt történetében először megbukott és a válság tovább mélyült. A király a győztesek mellőzésével parlamenten kívüli kormányt erőszakolt az országra, amely az általános választójog hamis ígéretével maga mellé állította a szociáldemokrata pártot is. (A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az ország első tömegpártjaként ekkor vált országos súlyú politikai erővé.) Végül a hosszú és kemény politikai harcban a meggyöngült ellenzéki koalíció csak úgy kerülhetett hatalomra, hogy jórészt feladta nemzeti függetlenségi programját. A tudathasadásos állapot azonban a későbbi bukást vetítette előre. Az 1905-ös nagy válság a Monarchia addig lappangó törésvonalait is felszínre hozta. Paradox módon a függetlenségi párt nemzeti követelései mintát és bíztatást adtak a magyarországi nemzetiségeknek saját nemzeti programjaik megfogalmazásához. Megoldhatatlannak bizonyult a választójogi kérdés is. Magyarországon a szigorú vagyoni és értelmi cenzus alapján a lakosságnak csupán 6-7 %-a rendelkezett választójoggal. A polgári radikálisok és a szociáldemokraták által harcos utcai tüntetéseken követelt általános választójogtól viszont igencsak tartott a kormány, mivel az a nemzetiségek és a szocialisták parlamenti többségéhez, illetve esetleg a dualizmus felbomlásához vezethetett volna. A függetlenségi párt hamarosan meghasonlott és egy radikálisabb (Justh Gyula) és egy mérsékeltebb (Kossuth Ferenc és Apponyi Albert által vezetett) pártra szakadt szét. A koalíciós kormány sorsát végül az önálló magyar