Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

6. TEREM - A római kor (Kr. u. 6-Kr. u. 420) (Kocsis László-Tóth Endre)

6. TEREM A római kor Kr. u. 6-Kr. u. 420 PANNÓNIA MEGHÓDÍTÁSA „A pannóniai törzseket, amelyeket az én principatusom előtt a római nép hadserege sohasem közelített meg, Tiberius Nero révén, aki mostohafiam és legátusom volt, legyőztem, a római nép hatalma alá vetettem, és lllyricum határait előbbrevittem egészen a Duna folyó partjáig" írta Augustus császár (Kr. e. 30-Kr. u. 14) tetteinek összegzésében, amit Rómában két ércoszlopra véstek fel, és amelyet az Ankarában megtalált példányról Monumentum Ancyranumnak neveznek. Pannónia meghódítása két irányból haladt előre. Kr. e. 12-9 között a Dráva-Száva közét a Dunáig foglalták el: erre vonatkoznak Augustus szavai. A Kr. u. 1. század első évtizedeiben a Nyugat-Dunántúlon észak felé nyomultak. Végül az 1. század közepén az egész Dunántúlt megszállta a hadsereg, és a Duna a birodalom és az új tartomány határává vált. A hódítás megindulásának elsősorban stratégiai okai voltak: a felső vezetés a germán és a dák népektől, különösen akkor, ha rátermett uralkodó szervezte meg őket, fenyegetve érezte a birodalmat. Támadás esetén az ellenség gyorsan el tudta érni Itáliát, mert a domborzati viszonyok nem gátolták az előrehaladást, mint nyugatabbra az Alpok hegyei. A Dráva-Száva közének megszállását az ott élő, lázongó pannon törzsek és a Dunától keletre lakó dákok betörésétől való félelem, a Nyugat-Dunántúl megszállását pedig a Dunától északra élő markomann és kvád nép elleni védekezés váltotta ki. A lehetséges támadások ellen védekezni kellett. Az eredményes hadműveletek érdekében mindkét irányban a hadsereg vonulását és az utánpótlás szállítását biztosító utak épültek. Az újonnan megszállt területeket előbb Illyricumnak, majd a pannon törzsekről Pannoniának nevezték el. A katonai igazgatású körzet Claudius császár uralkodása idején, Kr. u. 50 körül kapta meg a tartományi státust, és a birodalom provinciájává vált. Itália közelsége a birodalom fennállásáig meghatározta a tartomány katonai jelentőségét: Pannoniában igen jelentős katonai erő állomásozott, amelynek fő feladata a birodalom központi területének védelme volt. A hódítás és a tartománnyá szervezés megváltoztatta a helyi lakosság életét. A sok törzs által lakott vidéken egységes kormányzás jött létre. A megszálló katonaság, a velük érkező családtagok és az őket kiszolgáló kereskedők életmódja és kultúrája hatására az őslakosság életkörülményei a korábbiakkal szemben hallatlan méretben átalakultak. A hódítás után létrehozták a szervezett katonai védelmet, megalapították az első városokat, a kereskedelmet és a hírközlés gyorsaságát egyaránt biztosító úthálózatot, megjelent a latin nyelv, az írásbeliség, a pénzgazdálkodás. A tartomány északi és keleti határa Bécstől a Száva-torkolatig a Duna volt. Délen a Száva völgye, nyugaton Bécstől az. Alpok tagolt domborzatú hegyvidékén keresztül vezetett dél felé a határ. A tartományt a hosszú dunai szakaszon, a ripán, általánosabb szóhasználattal a limesnek nevezett határon kiépített védelmi vonalon védte a hadsereg. A római külpolitikai elveknek megfelelően a határ túloldalán élő markomann, kvád és szarmata népekkel egyenként szövetségi viszonyt alakítottak ki, hogy ellenséges fellépésüket megakadályozzák. A tartományi hadsereg legfőbb parancsnoka (legátus Augusti pro praetore) egyúttal a tartomány helytartója volt. Kormányzói feladatai és joghatósága a hadsereg vezetése mellett a polgári lakosságra is kiterjed. Székhelyét a külpolitikailag veszélyesebb limes-vonalon, a tartomány északnyugati szélén, Carnuntumban (Deutschaltenburg, Ausztria) jelölték ki. Ott, ahol az Észak-Itáliából a dunai határra vezető, már a hódítás előtt használt, fontos kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő-út elérte a Dunát. Kr. u. 106-ban Traianus császár politikai és stratégiai okokból nagyjából észak-déli irányban kettéosztotta a tartományt. Az átszervezés egyik oka az északi gennán és a keleti szarmata front szétválasztása, a másik pedig az volt, hogy a pannóniai helytartó túlságosan nagy haderő felett rendelkezett; ez pedig lázadásuk esetén veszélyt jelentett az uralkodó számára. A két tartomány közös határa a Duna-kanyar-