Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A kelták (Kr. e. 450-Kr. születése körül) (Szabó Miklós)

55. Bronzvadkan, Báta, Kr. e.2. század ból" vezethetők le. A bonyolult, arabeszkre emlékeztető kompozíciók, amint a kiállításon a kosdi, szobi, bölcske-madocsahegyi fegyverek szemléltetik, első látásra absztrakt díszítménynek tűnnek, valójában azonban bonyolult olvasata istenábrázolásokat rejtenek: az isten maszkká redukált képmása gyakran összeolvad növényi (fagyöngy) és állati (griff vagy sárkány) attribútumaival (53. a-b kép). Az eredmény a kelta díszítőművészet legszebb alkotásainak megszületése lett. A „magyar kardstílus" emlékeihez különösen közelálló fegyverek a franciaországi Champagne-ban és Picardiában kerültek elő, míg a valamivel fiatalabb „svájci" és „ír stílusú" kardok ezektől némileg különböző díszítő felfogást tükröznek. Az előbbiekkel párhuzamosan, főként ékszereken figyelhető meg a „plasztikus stílus" kibontakozása, melyet három dimenzióban ábrázolt barokkos formák jellemeznek. A her- 81 cegmároki aranytorques, amely egykor valószínűleg kelta harcos tulajdona volt, egy Tolosa környékéről származó ékszercsoportba tartozik (54. kép). Ez az összefüggés arra utal, hogy egyes tárgytípusok elterjedése kapcsolatba hozható a balkáni invázió kudarcát követő népmozgásokkal, jelen esetben a tectosages törzs töredékeinek szétvándorlásával. Jelentőségében ehhez a rangjelző értékű mesterműhöz mérhető a nagy kifejező erejű kelta kisplasztika híres alkotása, a bátai bronz vadkan, amely eredetileg talán sisak vagy hadijelvény rátétdísze lehetett (55. kép). De említést érdemelnek az ember alakú (Dinnyés) (56. kép) vagy emberi alakot utánzó (Szendrő, Győrszemere) markolatú téírök, továbbá a balassagyarmati kard, amely hüvelyének függesztő fülét emberi maszkok és láb díszítik.