Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

5. TEREM - A kelták (Kr. e. 450-Kr. születése körül) (Szabó Miklós)

56. Bronztőr ember alakú markolata, Dinnyés. Kr. e. 3. század 57. Agyagkantharosz, Kosd, Kr. e. 3. század első fele A „plasztikus stílus" sorozatban készült darabjai (főként fibulák, továbbá hólyagos karés lábperecek, övláncok) (58. kép) a Kr. e. 3. századi férfi, illetve női sírok tipikus mellékleteinek számítanak. A Kárpát-medencének a nyugati kelta területektől eltérő leletanyaga hellenisztikus, thráko-illír és sztyeppéi hatásokat ötvöz. Különösen szembetűnő az erős balkáni orientáció, amelynek egyik következménye volt a hellenisztikus kétfülú edényforma (a kantharosz) átvétele. Míg a szobi temetőből kora hellenisztikus görög bronzkantharosz került elő, Kosáról ennek kelta agyagutánzatát ismerjük (57. kép). Az emberi maszkokat ábrázoló színes üveggyöngyök (Vác, Polgár) a Fekete-tenger északi partvidékén készültek, s nagyon népszerűek voltak a thrákok és a keleti kelták körében. A filigrán és a granuláció technikáját a közép-duna-vidéki kelták a balkáni thráko-illír kultúrkörtől vették át. (Alkalmazását egy ismeretlen lelőhelyű aranytorques és a szárazáré gölyi kincsleletek szemléltetik.) Ennek hatására született meg a helyi La Tène-muhelyekben a filigránt utánzó ún. álfiligrán stílusú, öntéssel készült bronzékszerek népes csoportja, amelybe főlegfibulák (Bölcske), karperecek (Pélpuszta), övkapcsok (Kosd) tartoznak. A balkáni ösztönzések a scordiscusok közvetítésével érték a Kárpát-medencében élő keltákat. Jó példa erre a bronz ún. asztragalosz-övek esete; ezt a viseletet a scordiscusok a pannonoktól vették át, s majd északi szomszédaik körében elterjesztették (1. a kosdi temetőből származó övet). A közép-duna-vidéki La Téne-kori fazekasműhelyek rendkívüli leleményességgel használták fel a különböző eredetű hagyományokat. Készítményeik közül külön figyelmet érdemelnek a főként plasztikus, néha bekarcolt díszítésű vázák, amelyek a fentebb említett kantharoszókkal együtt a késő vaskori kelta világ kerámiaművességének egyedülálló csoportját alkotják. A „hidat csináló" emberalakot ábrázoló edényfül típusa (Kosd, Rozvágy) italo-etruszk előképeket követ, amelyeket a területünkön megtelepült kelták feltehetően az itáliai boiusok közvetítésével ismertek meg (59. kép). A lábatiani urna vállára bekarcolt állatküzdelem képtípusa szkíta eredetű (60. kép). Ezt azonban a kelta fazekas geometrikus szemléletében fogalmazta át. Vagyis nem kelto-szkíta keverékstílusról, hanem különböző forrásokból