Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

2. TEREM - Az újkőkor és a rézkor (Kr. e. 6000-Kr. e. 2800) (Kalicz Nándor-Raczky Pál)

30. Kosfejekkel díszített agyagoltár, Szeged környéke, újkőkor, Kr. e. 5300-5000 lanul kötődött a nem önfenntartó, irracionális tevékenységek egész sorához. Nem meglepő tehát, ha e különleges cselekedetek helyszíne sem vált el a hétköznapi élet szférájától, az alapvetően családi szerveződést mutató ház környezetétől. Szolnok-Szandán az újkőkor kezdetén épült házban három különleges bikaszarvplasztika utal a lakóhelyen belüli kultuszra. Minderre, azaz egy nagy földrajzi területen érvényesülő egységes tendenciára utalnak a törökországi Catal-Hüyük és a görögországi Nea Nikomcdeia épületeinek hasonlóan különleges leletegyüttesei. A nagyobb közösségeket egyesítő események helyszínére csak ritkán tudunk következtetni, de ilyenekként értékelhetjük az újkőkor végén jelentkező koncentrikus körárokrendszerrel körülvett területeket. Ezek leggyakrabban 2 vagy 4, a fő égtájak irányába mutató bejáraton keresztül közelíthetők meg (Sé, Polgár-Csőszhalom). Ugyanezt támasztja alá az a tény, hogy ezek körzetében sok különleges tárgyi emlékanyag összpontosul. Többek között Polgár-Csőszhalom e központi területéről egy miniatűr agyagtárgyakból álló leletegyüttes került elő, amelynek központi alakja egy női szobrocska volt, mellette kis napkorongocskák és edények (29. kép). Felmerült, hogy e körárokrendszerek több távoli közösség találkozási helyét jelölik, tehát valamiféle szimbolikus regionális központ szerepét töltötték be. 8. A SZELLEMI VILÁG EMLÉKEI, KULTUSZ Az újkőkori rézkori kultusz „ideológiai" tartalmát lényegében az agrárgazdálkodás életmódja, annak ciklikussága, az ősök hagyományainak tisztelete határozta meg, így az alapvető gondolatpárok, a születés-halál, hímnem-nőnem vagy kozmikus szinten a nap-hold, valamint sötétség-világosság összefüggéseiben jelentek meg. Ezekhez a legkülönbözőbb cselekvéssorok, szertartások tartoztak, amelyek az akkori életben igen fontos szerepet játszottak. E meglepően bonyolult, s a régészeti emlékanyagban nehezen megfogható gondolati rendszer számunkra főként a különös formájú ember- és állatplasztikákban jelenik meg. Valószínűleg e plasztikák megformálása, „megteremtése", majd bizonyos idő múltán célzatos eltörése és eltemetése is a szakrális mozzanatok részét képezték. Ugyanilyen hosszabb eseménysort láthatunk a cserélhető fejű késő rézkori emberi agyagplasztikák esetében: ezeknél a figuráknál a belehelyezett fejjel és a fej nélkül ábrázolt helyzet két állapotot, azaz egy „történés" két végpontját jelenítette meg. Az újkőkor és rézkor említett ábrázolástípusai az elsődleges jelentéstartalmakon túl az akkori ember „művészi" látásmódjáról is információt nyújtanak. Az agyag házmodellek, -oltárkák (30. kép) ugyanakkor a valóságos „épített világ" újkőkori, rézkori képeit őrzik. A plasztikáknak, oltároknak egyik különösen szép együttese egy-egy épület kultikus helyiségének teljes berendezését tárja elénk, s ezen keresztül következtethetünk a mögötte levő szertartás sokrétűségére (Vésztő-Mágor). Bonyolultabb gondolati hátteret sejthetünk néhány egyedi ábrázolásforma mögött, ilyen például a Tiszalúcon napvilágot látott rézkori „csizma-