Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

2. TEREM - Az újkőkor és a rézkor (Kr. e. 6000-Kr. e. 2800) (Kalicz Nándor-Raczky Pál)

28. Ember alakú agyagurnák, Ózd-Center, rézkor, Kr. e. 3500-3000 megjelenésében láthatjuk (Szeged-Szillér, Tiszaszőlős, Hencida), de ugyanerre utalnak az átlagtól eltérő, igen gazdag mellékletű sírok is (Jászladány, Tiszavalk, Magyarhomorog). 7. GONDOSKODÁS A HALOTTAKRÓL, A TEMETKEZÉSEK Az újkőkor és rézkor temetkezéseit általában a halottról való gondoskodás és a halottól való félelem határozta meg. Az újkőkor kezdetén a holtak „világa" és az élők közössége nem vált el élesen. Ezt abból tudhatjuk, hogy a termelőgazdálkodás kezdetétől az elhunytakat a településeken belül, a mindennapi élettevékenységek közvetlen közelében temették el (Szolnok-Szanda, Füzesabony-Gubakút, Mezőkövesd-Mocsolyás). Néha a sírok a házakon be- 41 lui, a padló alá ásva is előfordultak, sőt van arra is példa, hogy a házba temetett halott felett az épületet felgyújtották. így tulajdonképpen a ház maga volt a temetkezési hely (Szajol, Szolnok-Szanda). Ismerünk példákat arra is, hogy kis gyermekek, csecsemők holttestét újkőkori házak padlója alá vagy alapfalaiba helyezték el (Berettyóújfalu-Herpály, Veszprém). Valószínűleg ezekben az esetekben a lakókat a rontáselhárítás motiválhatta, de e különleges helyzetű sírok esetében felmerül az építési áldozat lehetősége is. Később az újkőkori telepeken belül, de a házaktól, az élők lakókörzetétől jól elkülönülve, kisebb csoportokban temették el a halottakat. Az ilyen temetkezési csoportok valószínűleg rokoni kapcsolatokat tükröznek (Aszód-Papi földek). Az újkőkor végére megje-