Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

Az egykor élt embereket körülvevő természeti környezet (T. Bíró Katalin, Medzihradszky Zsófia, Torma Andrea, Vörös István)

5. A háziállatok megjelenése a régészeti állatcsontanyag alapján A népvándorlás visszavetette a római korban jelentős fejlettséget elért gazdálkodást, de a meghonosított fajok nagy része átvészelte és továbbélte ezeket a századokat. AZ ÁLLATVILÁG A negyedidőszaki ősmaradványok a szárazföldi üledékes képződményekből őslénytani ásatások és régészeti feltárások alkalmával kerülnek elő. A szárazföldi faunaelemek közül az emlősök, azon belül is a rövid fajöltőjű kisemlősök a legalkalmasabbak a negyedidőszak tagolására. A pleisztocénben minden enyhe időszak a rákövetkező hideg szakasszal együtt egy jellemző emlőstársaság kialakulását eredményezte. Enyhe szakaszban az új, evolúciós szempontból fejletlenebb (kisebb testméretű) emlős állattársaság a hideg éghajlathoz alkalmazkodva magasabb fejlettségű, nagyobb testméretű „jégkorszaki" alakokat hozott létre. A rákövetkező enyhe időszakban ezek kipusztultak, és újabb faunatársaság fejletlenebb tagjainak adták át a helyet. Magyarországon a pleisztocén során három ilyen emlős állattársaság különböztethető meg, amelyeket Kretzoi Miklós kutatásai nyomán faunahullámokba soroltak. Ezek a Villányium, Biharium és a Pilisium, melyek további alemeletekre, szakaszokra tagolhatok. A magyarországi pleisztocén időszak legfontosabb nagyemlős fajainak előfordulását a 4. kép mutatja be. Az ember megjelenésétől kezdve, a régészeti lelőhelyek állatcsontanyagának vizsgálatán keresztül nem egyszerűen az egykor élt faunát, hanem annak az ember által begyűjtött/vadászott, válogatott példányait tanulmányozzuk. Ez egyben lehetőséget ad elődeink életmódjának pontosabb megismerésére. Az őskőkori vadászok a csordaállatokra alapozták zsákmányszerző stratégiájukat. A nagyemlősök mozgékonysága és csordába szerveződése eltérő volt. A négy legfontosabb vadászott nagyemlős faj a vádló, a bölény, a gímszarvas és a rénszarvas volt. Attól függően, hogy egy adott területen melyik állatfajból volt a legtöbb, és milyen vadászati technikával és módszerekkel rendelkezett a vadászcsoport, más fajokra is vadásztak. így ismerünk mamut-, orrszarvú-, jávorszarvas-, vadkecske- és barlangi medve-vadászokat is. A holocén időszak négy faunaszakaszra osztható fel: ezek a Palánk (mezolitikum), Körös (neolitikum), Bükk (rézkortól az időszámításunk kezdetéig) és Alföld (időszámításunk kezdetétől a 16. századig) néven elkülönített szakaszok (5. kép). A holocén kezdeti felmelegedési időszakára Kutya Szarvasmarha Juh Kecske Sertés Ló Szamár Macska BAJOT KOROS / BUKK /Ï COHAT

y /ALFÖLD Preboreális Boreális Atlanti Szubboreális Szubatlanti Pal / Mez / Neol / Réz / Bronz: y /Vas R N Kk u 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1 000 2000 10000 9000 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0