Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

7. TEREM - Korai népvándorláskor: hunok és germánok (Kr. u. 420-568) (B. Tóth Ágnes)

88. Rézből készült áldozati üst, HőgyészKaposvölgy, 5. század első fele lehetett a közösségének az a kovácsmester, akinek a teljes szerszámkészletét is a sírjába helyezték: az üllőt, a fogókat, két kalapácsot (Csongrád-Laktanya). A sírokba a halott mellé ételt és italt is tettek; a finom kis üvegpoharak talán még Pontusz-vidéki műhelyek termékei, de a jellegzetes besimított díszű, sötétszürke korsók már a Kárpát-medencében készültek (Murga). A görög Priszkosz feljegyzései alapján a gót Jordanes történeti munkájában olvashatjuk, hogy miután Attilát nyilvánosan elsiratták, jeltelen, titkos sírba helyezték. Ennek alapján halotti tor és áldozat emlékei sejthetők a sírtól távolabb a földbe ásott gazdag nemesfém tárgyakban (pl. szeged-nagyszéksósi elektron csésze), illetve a töredékesen, rongáltan, kormosán előkerült bronzüstökben (Törtei, Várpalota, Hogy ész). E nagyméretű, hengeres testű, perem fölé emelkedő fülű, súlyos bronzedényeknek az elterjedése - Belső-Ázsia és Gallia között - a hun mozgalom szélső pontjait is kijelöli (88. kép). 2. GERMÁN KIRÁLYOK ÉS HERCEGNŐK A HUN UDVARBAN „Az éles elmével mérlegelő Attila... az összes főnökök közül (a gepidák királyát, Ardarichot) és Valamert, az osztrogótok királyát szerette legjobban." (Jordanes: Getica, 199-200) Úgy tudjuk, hogy a hunok központi szállásterületét, mely az Alföld déli részén helyezkedett el, nomád szokás szerint az alávetett népek széles gyűrűje övezte. Az egykorú feljegyzésekből esetenként név szerint ismerjük azokat a főembereket, barbár királyokat, akik hűséges vazallusként a hunok oldalán vezették seregüket a csatába, együtt lakmároztak a nagykirály udvarában, és bőven részesültek a győzelmeket követő zsákmányból is. Az egyik szövetséges nép, a Kárpát-medencébe északkeleti irányból korábban érkező, keleti germán származású gepidák királyi házának majdnem egy évszázad alatt összegyűjtött kincseit Szilágysomlyón találták meg, két részletben, 1797-ben és 1889-ben. Az /. kincs a bécsi Kunsthistorisches Museumban, a //. pedig a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található. Mindkettőt együtt először 1999-ben tekinthették meg a látogatók a két múzeum közös kiállításán, előbb Bécsben, azután Budapesten. Az I. kincs 14 (vagy 15) aranymedaliont tartalmaz; ezek forgalomban sosem volt, nagy súlyú arany emlékérmek, amelyek római császárok ajándékaként kerültek a barbár uralkodókhoz. A legkorábbi Maximianus Herculeus (286-305), a legkésőbbi pedig Gratianus (377-383) vereté, de szerepel a kincsben néhány nem római készítésű utánzat is. A kisebb méretűeket a barbárok díszes kerettel látták el, s mindegyikre fület szereltek, hiszen ezeket az érmeket - a kopásnyomok alapján - ünnepélyes alkalmakkor viselhették. Szintén a reprezentációt szolgálhatta a hosszú, füstkvarc gömbbel és szám szerint 52 apró eszközzel, szőlőlevéllel felszerelt aranylánc; a miniatűr csüngők a különböző mesterségeket, a katonáskodást, a mezőgazdasági tevékenységet