Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

7. TEREM - Korai népvándorláskor: hunok és germánok (Kr. u. 420-568) (B. Tóth Ágnes)

7. TEREM Korai népvándorlás kor: hunok és germánok Kr. il. kb. 420-568 A római kor négy évszázadán keresztül a Kárpát-medence egy nagy világbirodalom peremvidéke volt. A Dunántúl és a Dráva—Száva-köze része volt ugyan a Római Birodalomnak, de az igazán fontos politikai események - néhány nagyobb háborútól eltekintve - ritkán játszódtak ezen a vidéken. A 4. század végén, az 5. század elején ez a helyzet megváltozott. A korábbi struktúra felbomlott: új és új barbár hullámok érték el ezt a térséget, illetve indultak tovább Európa más tájai felé. Egy nomád birodalom - a hun - székhelye került ide néhány évtizedre, amelynek politikai és katonai tevékenysége - a Római Birodalom mindkét felével kapcsolatban állva - az egész kontinens sorsát befolyásolta. Az újonnan jött hódítókat a háborúk és a diplomáciai események kapcsán Európa-szerte megismerték, hatásukra átalakult a hadviselés, a fegyverzet, de a távoli tájakról hozott viseletük, használati tárgyaik és ékszereik is európai divatot teremtettek. Az utolsó hun nagykirály, Attila halála (453) után a Kárpát-medencében élő, korábban csatlakozott népek fellázadtak a főkirály leszármazottai ellen, és ezek a zömmel germán származású népek új, kis királyságok sorát hozták létre. A térség fontosságát az 5. században az is jól mutatja, hogy több világtörténelmi személyiség is született vagy élt hosszabb ideig ezen a vidéken; közülük a leghíresebb Attila mellett elég talán csak Itália első két barbár királyát, a szkír Odoakert és Nagy Theoderiket említeni. Az 5. század harmadik negyedében a kisebb-nagyobb barbár királyságok egymással folytatott küzdelmei határozták meg a Dunavidéki eseményeket. A harcokból két önálló, erős királyság emelkedett ki: az 5. század utolsó évtizedeitől a gepidáké a Tiszántúlon és Erdélyben, majd a 6. század második évtizedétől az északnyugat felől érkezett langobardoké a Dunántúlon. E két királyság sorsa hosszú távon az európai nagypolitika eseményeitől függött, hiszen a Bizánci Birodalommal szövetségben állva mindkettő belekeveredett a kor legfontosabb politikai játszmájába, a császárság és az itáliai gót királyság háborújába. A Konstantinápoly által végül egymás ellen fordított két nép, a gepida és a langobard konfliktusába egy messziről érkezett keleti sereg is beleavatkozott, a langobardok ugyanis segítségül hívták az Európában nem sokkal korábban megjelent avarokat, és velük együtt semmisítették meg a gepida királyságot 567-ben. A langobardok röviddel ezután Itáliába távoztak, s velük együtt eltűntek azok a kora Meroving kori germán királyságok a Kárpát-medencéből, amelyekhez hasonlók Európa nyugati felén fenn tudtak maradni. Helyüket ezen a vidéken ismét egy keleti nomád nép, a már említett avarok vették át, s ezzel lezárult a politikai-hadi eseményekben talán leginkább bővelkedő másfél évszázad a Kárpát-medence történetében. 1. A HUN URALOM A KÁRPÁTMEDENCÉBEN (kb. 420-455) „A hunok csatasora... közepén legderekabb jávai maga Attila állott... a szárnyakat pedig a sokféle népsége és az általa leigázott különféle nemzetek foglalták el." (Részlet a catalaunumi csata leírásából, Jordanes: Getica, 198.) A 4. század utolsó negyedében a nagy népmozgásokat az eurázsiai sztyeppén a hunok előnyomulása indította meg. A tudósok máig vitatják azt, hogy a hunok eredete mennyire vezethető vissza a kínai birodalom északi szomszédságában élő és vele évszázadokig harcban álló „hsziung-nu"-kra. Ma úgy tudjuk, hogy etnikai magjuk és nyelvük valóban BelsőÁzsiából származik, de az a hun törzsszövetség, amely a 370-es évek elején átkelt a Volgán, Közép-Ázsiában és Nyugat-Szibériában alakult ki, különböző török és kelet-iráni törzsek csatlakozásával. A Volga folyón átjutva elsőként az iráni nyelvet beszélő alánok egy részét késztették menekülésre, más részüket meghódoltatták; de a következő években ugyanerre a sorsra jutottak a Fekete-tengertől északra élő keleti gótok is. A Dnyesztertől nyugatra lakó nyugati gótok a hunokkal való