Garam Éva szerk.: A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője - Kelet és Nyugat határán - A magyar föld népeinek története (Budapest, 2005)

Az egykor élt embereket körülvevő természeti környezet (T. Bíró Katalin, Medzihradszky Zsófia, Torma Andrea, Vörös István)

korszakokból a tiszafa és a fekete lonc maradványait is ismerjük. A klíma további romlásával a tűlevelű erdők vették át az uralmat. A fenyvesek savanyú talaján zsurlók, mohák, korpafüvek, hangafélék és áfonyák nőttek. A Mindel-Riss interglaciális alatt, a szárazabb fázisban általános volt a Kárpát-medencében a sztyeppnövényzet, míg a nedvesebb periódusokban megjelentek a lombhullató erdők is. Ebben az interglaciálisban még nagy számban éltek olyan „egzotikus" fajok, mint például a hikoridió, szárnyasdió, szivarfa, keleti bükk. A Riss glaciális keményebb volt, mint a korábbi eljegesedések, s maradandó változásokat okozott a növénytakaróban. Az Alföldön libatopos, ürmös, keserűfüves puszták, a Dunántúlon főleg erdeifenyőből, vörösfenyőből és cirbolyafenyőből álló tajgaerdők nőttek. A mintegy 175 ezer évvel ezelőtt kezdődött Riss-Würm interglaciálisban a klíma enyhülésével, csapadékosabbra fordulásával ismét megjelentek a lombos erdők. A Tatabánya melletti Szelim-barlang faszénleletei alapján a középhegységekben a szil, hárs és ostorfa mellett ciprusfélék, tölgyek, molyhos és csertölgy is nőhetett a környéken. Cserjeként előfordult a mogyoró, som, madárcseresznye is. Az Alföldön viszont csupán ligetekkel, ritkás facsoportokkal tarkított füves pusztaságot találunk. Az interglaciális utolsó szakaszában az éghajlat egyre romlott, a lombos erdők helyét átvette a vörösfenyő, erdeifenyő és cirbolyafenyő. Az Alföldön csak foltokban maradhatott éger és nyír. A jégkor leghidegebb szakasza következett. A lehűlésekkel és felmelegedésekkel tarkított Würm glaciális növényzete ma már meglehetősen jól ismert. Az eljegesedés kezdetén a hegyvidékeken fenyves erdők álltak, az Alföld területén pedig erdős-sztyepp jellegű táj lehetett. A klíma szárazabbá vált, felszakadoztak a tűlevelű erdők, a sík vidékeken pedig inkább hideg-sztyepp jellegű növényzet boríthatta a talajt. A rövid klímajavulások idején terjedtek el a lombos fák. A tatai hőforrások környéke kedvező helyi klímájú terület lehetett, talán - az ősemberek mellett - a melegebbet kedvelő lombos fáknak is menedéket nyújthatott a zordabb klímaszakaszokban. Az átmeneti enyhülések idején bizonyos fokig az Alföld is beerdősült, fenyvesek nőhettek a síkságon. Folyó menti ligeterdőkről tanúskodnak a szórványosan előforduló éger és homoktövis maradványok és a magaskórós növényzet virágos fajai (a borkóró, a füzény, a gólyaorr, a csabaíre). A Würm időszakban a jégtakaró körülbelül 20000 évvel ezelőtt érte el a legnagyobb kiterjedését, az 55. szélességi fokig megfagyott a világ. Magyarország területéről vörösfenyő, cirbolya- és erdeifenyő kisebb-nagyobb foltjait ismerjük. Egyes helyeken előkerült a tipikusan tundrán élő magcsákó, a sarki fűz, a törpe nyír és a csipkeharaszt is. A jégtakaró fokozatos visszahúzódásával, a klíma javulásával párhuzamosan újra elkezdődött a fák térhódítása. A későglaciális idején kisebb klímaingadozások még megfigyelhetők, de minden jel a fokozatos javulás felé mutat. A holocén első fázisa a preboreális kor, amit hagyományosan fenyő-nyír kornak is neveznek. A beerdősödés első állomása minden interglaciális ciklusban a nyír és az erdeifenyő megtelepedése volt. Magyarország területén a menedékterületek meglétéből következően nagyon hamar megjelennek a lombos fák is. A sztyepp területeken a libatopos ürmös pusztát a füves puszta váltotta fel. A vizekben megjelentek a csillárkamoszatok, a tócsagaz, a békaszőlő és a víziboglárkák. A boreális (mogyoró fázis) szakaszban melegebb és szárazabb lett az éghajlat, középhegységeinkben kevert lombhullató erdők, tölgyesek élhettek mogyorógazdag bokorerdőkkel. Az alföldi területekre a mogyoró nagymértékű jelenléte nem volt jellemző. Barlangi faszénleletek alapján is meg lehetett határozni ennek a korszaknak a fáit, a tölgy, kőris, hárs és juhar mellett a szelídgesztenye is előfordult. Míg a középhegységek és dombvidékek erdősödtek, az Alföld területe túlnyomórészt fátlan maradt, valószínűleg ekkor volt utoljára ter-