KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)

III. A germán jellegű haláltánc műfajai

hagyja nyugton. Kiteregeti a kendőket és így készíti el helyét a születendő gyermeknek. Az őr elkezdi csúfolni. Hangosan nevetve és kiabálva ő is kiaggatja fehér kendőit a torony korlátjára. A nő dühösen néz fel a csúfondároskodó toronyőrre, majd hirtelen felmászik a torony falán s közben fenyegeti a csúfolódót. Ez ijedtében beszalad a torony belsejébe és megüti a harangot. A harangszóra a csontváz eltűnik. A harangszó halottriasztó hatalma is germán mondai elem. Már Goethe költeményeiről azt állította az irodalomtörténet, hogy azokban a romantikus beállításokat akarta csúfolni. Ugyanez volt talán Heine modern haláltánckölteményeinek is célzata. E kérdés megoldásának tisztázását itt mellőzzük s csak azt hangsúlyozzuk, hogy mind Goethe, mind pedig Heine nagyban hozzájárultak a halott-tánc további fejlődéséhez. Ilynemű költeményeikben több germán mondai elemet egybekapcsolva légkört és jogosultságot teremtettek újabb motívumalakulatok képzésére. Heine ide vonatkoztatható költeményeinek elseje a Buch der Lieder, Junge Leiden a) Traumbilder. VII. sz. költeménye, „Nun hast du das Kaufgeld, nun zögerts du doch ? Blutfinstrer Gesell, was zögerst du noch ?" kezdettel. A halott és élő szerelmes éjféli lakodalmas éjszakáját írja le, akárcsak a „halott vőlegény" mondája. Ezt a motívumot Heine a „wütend Heer", a kárhozott lelkek éjféli vonulásával kapcsolja egybe, épúgy mint Bürger balladája. A vonuló gonosz szellemek itt is vendégei a lakodalmas párnak. A vőlegény az ördöggel köt szövetséget, akinek segítségével ismét láthatja halott kedvesét. Itt is a leány a halott, mint a magyar mondában. Mór az éjfél is elközelgett, de a menyasszony még mindig nem érkezett meg. Az ifjú, — maga a költő — a temető fölött kóválygó „wüetent heer"-t kérdezi meg menyasszonya holléte felől ; a holttestek és csontvázak vigyorogva nyugtatják meg, hogy látták kedvesét. Egy szolga tüzes livérióba öltözve jelenti, hogy a menyasszony sárkányfogaton érkezik. Ez túlzás és csúf; de a többi motívum is csak a továbbfejlődésnek használt. Ekkor megindul a halottak vándorlása. Sokan jőnek az ifjú szobájába. Közöltük a költő tanítója és dadája, akik közül az első szomorúan csóválja a fejét. Az akasztott emberek szellemei („wüetent heer") is megjelennek, a „ZappelbeinLeutchen im Galgen-Ornat" kalap helyett a fejüket fogjók a kezükben. Egy Loszorkány sepiővel a kezében, majd nyomában tizenkét zörgőtestű muzsikus is részt akar venni a lakodalmon. Egy „Hanswurst" a sírásót cipeli maga utón. Utána tizenkét apáca lejt be, egy meretrix a vezetőjük. Majd tizenkét pap táncol be a lakodalmas házba egy templomi ének dallamára költött erkölcstelen nótát fütyörészve. Azután egy halott zsibárús is bejő, aki rikácsolva még holta utón is portékáit kínálgatja ; de itt már nincsen szükség bundára, mert a pokolban a fa helyett a hercegek és koldusok csontjaival fűtenek. Virágárús leányok csoportja is megjelenik az ajtóban. Az egész szellemtömeg a „Verdammnis-Walzer"-t, a kárhozottak táncát jáija. Végül bevezetik a menyasszonyt és a zsivaj elcsendesül. Megtartják a lakodalmas éjt. Az ördög, aki egy véres szertartási könyvből olvassa istenkóromló és átkozódó imáit, az végzi a papi teendőket. A földből kékes láng csap fel, mennydörgés süvités az egész látomás a semmibe vész. A költemény molívumhalmozásai, ízléstelen túlzásai bizarrságukban visszalaszitóak ugyan; de a motívumok keveredése és összefűzése a továbbiak szempontjóból jelentős.

1 1 Buch der Lieder. Hamburg. 1837. 4—8. I. A Junge Leiden : Traumbilder VIII.

2 sz. költeménye voltaképen Apel novellájának további bővítése. Itt is egy hegedős támad fel éjjel sírjából és játékával kicsalja a temető halottait a sírból. Ezek azonban nem tánc céljából gyűlnek össze, hanem azzal mulatnak, hogy mindegyikük az élete történetét adja elő. A halottak szellemei pedig társuk tragikus sorsán, szerelmi csalódásain mulatnak : „Da lachten die Geister im lustigen Chor." A költemény kezdete ; „Ich kam von meiner Herrin Haus." A költő akkor látja ezt a jelenetet, amidőn úrnője házától hazafelé tartva egy temető mellett megy el ; ez természetesen ép oly képzelt helyzet, mint H. Sachs álma. A „Spielmann" játékára összesereglett halottak mindegyikét a szerelem tette tönkre. Hat haíott mondja el életének és főleg halálónak történetét. Az első szabóinas volt és a varróleány szíven döfte őt „Mit Nadel und mitScheer." A másodikhoz hűtlen lett a kedvese; könnyei leszorítása céljóból más zsebéből veszi ki a zsebkendőt és a bírók ezért börtönbe küldik. Végre Rinaldo Rinaldini szelleme jön el érte, hogy véget vessen fogságának és életének. A harmadikat legszebb és legjobb tetteiben és szavaiban félreértette kedvese, amiért ő tőrt mártott saját szívébe. A negyedik egy tanuló, akit a professzor tanítása untatott s aki inkább a professzor leányánál keresett vigaszt. Végre a leány másé lett és az ifiú mérget ivott. Az ötödiknek kötél van a nyakára kötve. 0 a grófkisasszony ablakának támasztott létrán éjjel felmászott, de közben észrevette a gróf, elfogták és felakasztották. A hatodik az erdőben galambot akar kedvese számára lőni. A bokrok közölt bolyongva egy fiatal _párt lát a fűben ülni, a kedvesét és egy idegen férfit. Ő a férfira céloz és lelövi ; ezért lefejezik. Utoljára a „Spielmann" mondja el élete történetét: valamikor s?ép dalt énekelt, de ha a szív megrepedt, akkor az énekek is megszűnnek. Ezután a toronyóra egyet üt és a halottak tovasurrannak. Akik itt megjelentek, azok mind a szerelem halottai voltak ... A későbbi „Totentanz der Liebe" kifejlődésére ez a költemény jelentős előkészülettel szolgált. Minden halott a maga életét mondja el előbb, s csak azután vesz részt a többiek mulatságában, amelyet Heine így jellemez : „Und die bleiche Schaar im Kreise schwebt." Ez a gondolat volt talán ( Madáchra és Aranyra is befolyással. Az ő költeményükben a halottak szintén elmondják életük döntő fordulatát; majd körbe táncolnak.^) A megjelenő halott kedves mondáját a halálratáncolás motívumával kapcsolja egybe Heine Heimkehr^ cimű és „Die Jungfrau schläft in der Kammer" kezdetű költeményében. A fiatal leány már alszik, amidőn ablaka alatt szép keringő-melódiákat játszanak. Felébred és megnézi, hogy ki az, aki neki szerenádot ad. Az utcán egy hegedülő és éneklő csontváz áll, aki szemére veti a lánynak, hogy Ígérete ellenére még eddig nem jött vele táncolni. Azért most hívja, mert a temetőben most bált rendeznek. A leány ellenállhatatlan démoni erő hatása alatt megindul a táncoló, ugráló, zörögve hajlongó csontváz után. A hold erősen fénylik. Ismét csak kiszakított kép egy egészből, amelyet egyéb mondák nyomán itt épen csak sejthetünk. Ugyanezt a motívumkapcsolatot 2 1816—1821. 1837. kiad. 23. 1. 3 1823-1824. XXII. 1837. kiad. 194. 1.