KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
VI. Az átmeneti műfajok
lommal Ziegler a nyilvánosság előtt eljátssza Ginevrának a „Du bist die Ruh. .." kezdetű Schubert-dalt (Rückert). Hugh-t nagyon íelizgatja Zieglernek Ginevra iránti vonzalma. Hugh csakhamar Zerna grófnő hálójába kerül s tiltott érzéki szerelmi viszonyt kezd ennek barátnéjával, a görög Madame Mercatival. Egy este Ziegler a tejüvegen át látja Mercatinak és Hughnak csókolódzó árnyékát, kihívja a kertbe Ginevrét is, aki eddig nem hitte el neki Hugh hűtlenségét. Ginevra a havas, ködös és hideg esti levegőtől megfázik és végleg ágyba dől. Foorte virágot, küld neki s ő megbocsát; Fooite azonban nem tud semmit az azon este történtekről. Á szanatórium vezetősége azokról, akik meghalnak, azt szokta terjeszteni, hogy hirtelen el kellett utazniok. S azután éjjel viteti ki titokban a holttestet. Hugh egyszer rémülten hallja, hogy Ginevra elutazott; biztosra veszi, hogy meghalt. Kimegy este ahhoz az elhagyott malomhoz, amely mellett oly sokszor ült kedvesével, hogy még egyszer felidézhesse szellemét. Amint a malomba lép, nagy fekete kaporsót lát a holdfényben ; felemeli a takaróját és ráismer Ginevra halovány arcára. Két sírásó szintén belép a malomba és kéri Hugh-t, hogy ne árulja el őket. Ők azért hozták ide a koporsót, mert látták közeledni és azt gondolták, hogy a malomba nem fog bemenni. Foorte támolyogva megy haza. Másnap virágot vesz Ginevrának, de mikor el akarja vinni a közeli kis kápolnába, ahol felravatalozzák kedves halottját, észreveszi, hogy egy rózsaszál hiányzik. Este elmegy a kápolnába és a koporsóra teszi a virágot. Ziegler közben azt hazudta, hogy ő Ginevra rokona és így őneki megengedték, hogy egész éjjel a halott mellett virrasszon. Most is ott volt a kápolnában, ahonnét csakhamar kilökte a kertbe Hugh-t és szemére vetve azt, hogy Ginevra miatta halt meg, magára zárta a kápolna ajtaját. Foorte annak tudatában, hogy Ginevra személyesen győződött meg hűtlenségéről s így bizonyosan nem bocsátolt meg neki s most már tisztán átértve, hogy ő Ginevra gyilkosa, kétségbeesetten ment haza. Úgy elnyomta az ólom, hogy még Ginevra temetését is átaludta. Álmában megjelent neki Ginevra és Mercati szobájában kereste azt az egy rózsát, amely csokrából hiányzott. Ezalatt Ziegler elővette a kápolnában hegedűjét és újra meg újra eljátszotta a „Du bist die Ruh" kezdetű dalt a csendes, nyugodt halottnak, akire ez most igazán reáillett. A temetésről lemaradva Hugh lehangoltan kéri Mercatit, hogy a rózsát adja vissza, de ez azzal védekezik, hogy elégette. Majd midőn újabb álmok után Foorte már durván követeli a rózsát, Madame Mercati egy másik hasonló rózsát vesz és annak birtokát aljas mellékcélú feltételhez köti. Hugh megundorodik az önmagát lealacsonyító aszszonytól és megszakítja vele a viszonyt. Mercati most érzi csak igazán bűne súlyát ésmegmérgezi magát. Közben Zieglert is vádolja lelkiismerete, hogy voltaképen ő Ginevra gyilkosa, bár az egésznek okát mégis Foorteban szeretné látni. Minthogy fél attól, hogy Hugh, aki Ginevra halálának okát egyedül ismeri, szintén reájön arra, hogy ő a leány halálának okozója, elhatározza, hogy megöli Hught. Egy alkalommal, midőn Foorte Ginevrának örök hűséget fogadott, Ziegler is kimegy utána és lelövi. Majd az újabb bűn tudatától összeropanva megőrül és elmegyógyintézetbe kerül. A regénynek igen sötét és pesszimisztikus hangulatú meséje, akarat nélküli és sorstól hányatott szereplői a mai kort, a mai társadalmi világot jellemzik. Az az elzárt szanatórium, az ő halálraítélt, sőt élő-halott lakóival maga a föld és a földi élet szenvedője, az emberiség. Itt is titokban marad, hogy hova tűnnek egymásután az emberek ; azt mondják róluk, hogy elutaztak, pedig meghaltak. Minden ember egy-egy szanatóriumi beteg, akiről már előre biztos, hogy meg fog halni, de aki ezzel semmit sem törődve éli világát. A regény közönséges, mindennapi eseményéből kibontakozó tragédia, tehát hatalmas szimbólum, amely igen sötét színben mutatja be a világot öntudatlanul a bűnös életbe sodort és megtört jellemű szereplőivel, akik összesen tíz nemzet fiai, hogy így fokozódjék az általános és egyetemes magyarázhatóság bizonyossága. A mű eseménysorozata tehát magán viseli az átmeneti műfaj jellegét, midőn a svájci szanatórium életében a jelenkori nagyvilági társadalom életére ismerünk. De Berde Mária az átmeneti műfaj másik elemét, az everyman-haláltánc hegedülő Halálának motívumát mint végső okot állította műve végére. Az álomlátásban megjelenő Ginevra halott-tánc-motívum. Ez a haláltáncregény tehát tisztán átmeneti műfajú : mert a mindennapi élet eseményeit szimbolikus értelem hordozójává teszi és azt az everyman-haláltánc- és halott-tánc-motívumokkal kapcsolja egybe. A regény végét itt közöljük, mert annak tartalma az egész műfajra jellemző : „így multak el a Svájci Házból mint beteg fa lesorvadt, szétkergetett levelei Ginevra, Madame Mercati, Ziegler és Hugh. És az élet eme sebzett megfáradottai nyugalomért jöttek, és az életből való kikapcsolódásért száműződtek együvé. Azonban nyugalom csak egy van : Halálig táncolva ama sípra, amelyre, míg csak szól, mindenkinek táncolnia kell s ha beteg, ha fáradt s ha béna ; sántán bár, groteszkül s bár szívfacsaró gyámoltalanságban — halálig táncolva az élet táncát összerogyni." Ebben a szövegben pontosan felismerhető az átmeneti műfaj két eleme. Ebből a szövegből vettük a modern haláltáncnak összefoglaló nevét, az „élet-tánc" terminust. Bodor Aladár Berde Mária haláltáncregényéről szóló bírálatában kifejti, hogy a regény tendenciózus regény és problémát akar megoldani, amelyet ő így fogalmaz meg: „A baj e világban az, amint alakjai megéléssel kifejezik, hogy a férfinak külön elfojthatatlan testi és szellemi szerelemre van szüksége s e kettőt a férfi rendszerint külön nővel éli, csak ritka kivételkép, ha egyazon személy javára (vagy kárára), míg a nő, ha tiszta és önérzetes, beérheti egyedül a szellemivel is, - a testivel várni tud, le is tud róla mondani." 1 Igaz, hogy a regény e problémát felveti, de nem hirdeti evangéliumként. Sőt nem is azért lépnek fel a mese szereplői, hogy ezt a tételt igazolják. Berde Mária célja az emberiség életének nyomorúságát minél élesebben ábrázolni, s ennek a célnak a megvalósításához csakis olyan embereket választhatott, akik aka1 Magyarság. 1924. nov. 23. 10. 1. — Érdekes párhuzamot vonni Thomas Mannnak Der Zauberberg (Varázshegy. 1924) c. naturalisztikus, Goethének Wilhelm Meisterére emlékeztető regénye és Berde M. műve között. Th. Mann, aki egy elmélkedő fejezetnek a „Haláltánc" címet adja, szintén egy svájci szanatórium utópisztikus világába vezeti a főszereplőt, Hans Castorpot, egy hamburgi fiatalembert, aki a betegségnek és halálnak akaratnélküli áldozata, a regény többi szereplőjével együtt a Föld „Világszanatóriumát" jelképezve.
