KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE III. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 7. (Budapest, 1941)
VI. Az átmeneti műfajok
1924.) c. drámáját is. A világot Achasverusként íáradhatatlanul bevándorló és a társadalmi megújhodást mindég új és új viszonyokban kereső ifjú, Friedrich, a német népnek jelképe. Friedrich nagy művész akar lenni és anyjának, majd nagybátyjának a gyakorlatias felfogása ellen küzdve megfeledkezik a fiú gyengéd viszonyáról anyja iránt. Majd a hazafiúi kötelességek lelkesítik. Résztvesz a vadak megtérítését célzó harcban, de csalódnia kell, látva a nagy nyomort, amelyet a háború idéz elő és kételkedni kezd, vájjon a hazának joga van-e ekkora áldozatot követelni fiaitól ? Sejtelme azt súgja, hogy van talán az emberi életben még nagyobb cél is, mint a haza, és a hazaszeretetet valami sokkal jelentősebbel kell alátámasztani. Kétségbeesésében lerombolja a szobrot, amelyet a dicsőséges hazának állított és öngyilkos akar lenni. Ekkor lép be nővére, aki felvilágosítja, hogy életének útja az Istenhez vezet, ha megtanulja keresni az igazi embert és becsülni az emberi lélek méltóságát Friedrich „az embert" tévúton keresi, az érzéki, testi gyönyörökben. Ezek bűnre viszik s megöli ágyasának jajgató anyját. Majd börtönbe kerül, ahol már az a meggyőződése, hogy az igazi ember nem a kiélt, hanem a megfeszített ember. Krisztust sem a zsidók feszítették szerinte keresztre, hanem ő saját maga, mert így akarta. Az önmegfeszítés maga az önlegyőzés. Egy népgyűlésen fellép egy egyetemi tanár, egy plébános és egy demokrata orvos, de a nép csak az utóbbinak elveit fogadja el. Végül fellép Friedrich és kéri a közönséget, hogy várjon délig, ő majd a templom előtt meg fogja mondani egyetlen céljukat. A templom előtt állva anyja, nagybátyja nem érti őt meg, sőt lenézi. Csak testvére az, aki őt követni akarja. Végül az összegyűlt néphez szól. Minden baj a világon az emberi méltóság megvetéséből származik. A társadalmi bajokat csakis az az élénk meggyőződés orvosolhatja, hogy az embernek szellemi, lelki ereje minden földi értéket meghalad. Toller drámájában az átmeneti műfaj elemeit felismerhetjük. Egyetemesen szimbolizáló, mert a német nép, majd végül az egész emberiség jelképévé az önmagával küzdő Friedrichet teszi. De alkalmazza az everyman-haláltánc és a halott-tánc elemeit is. A Halál mint katona szerepel aki Friedrichet harcra ösztökéli, majd mint orvos, aki nagy érdemeit mutatja be a rokkantak új életre keltése körül, végül mint a börtön bírája, akinek gúnyos szavajárása : Der Tatbestand 1 Der Tatbestand 1 A harctéri bűnös életet pedig a halott katonák csontvázainak éjféli táncával jellemzi Toller. E mellett fellépnek a drámában az egyetemes emberi létet ábrázoló képek is : a harctérre utazó katonák az örökké vándorló és az élet vonatján tovasurranó „embernek" a jelképei; a céljáért küzdő Friedrichet pedig egy kitartó hegymászó képében lépteti fel a költő, aki mellől barátja csakhamar elmarad s aki így csak egyedül éri el a hegy csúcsát. Bár Tollernek ez a világháború utáni forradalmi idők zavaros világnézetét tükröző, nem épen erkölcsös műve egy egységes képben, az ifjúnak feltörekvő küzdelmében szimbolizálja az egyetemességet, annak menete mégis a részletképsorozat jellegét ölti magára. Mint Az ember tragédiájának Ádámja, Friedrich is a jelenkori társadalmat jellemző jelenetek egyik szereplőjének jelmezében, köntösében lép fel ; a dráma csak jelzi ezt az egyes szereplők neve mellett : „Antlitz Friedrichs." Így Friedrich fellép katona, rokkant, egyetemi hallgató, kéjfiú, rab, Achasverus, népszónok, hegymászó képében. Ez a részletképsorozati jelleg valószínűleg új műfaji változás csírája, amely a történelmi részletképsorozatot az első átmeneti műfajjal egyesíti. Hugo von Hoffmannsthal impresszionista drámája, „Der Tor und der Tod 1" az„emberdráma" fogalmának impresszionista felfogását az általánosan emberi módon értelmezhető cselekménnyel és bizonyos irányú személyes halálélményekkel egyesíti. Claudio, a gazdag férfiú, csak halála pillanatában bizonyosodik meg arról az igazságról, hogy még eddig voltaképen nem is élt igazán. Eddigi élete a halálos állapotnak egy neméhez hasonlított és most a halál hozza meg számára a valódi életet. A hajthatatlan és kérlelhetetlen Halál lép itt fel, aki Claudiót a totális földi éíet tudományára tanítja. Hoffmannsthal e műve is az egykori halál- és halott-tánc motívumait eleveníti fel ebben az egyetemesen szimbolizáló képben. Claudiónak halott édesanyja, egykori kedvese és barátja lép fel az everyman-halálalak megrázó tanításainak szolgálatában. Az impresszionizmus lényegének megfelelően az egyén belső élete az általánosan emberi halálgondolatok szintjén is a közösség szimbólumává lesz. A magyar irodalomnak Ady mellett egy másik haláltáncköltője is támadt. Berde Mária Haláltánc (1924. okt. Budapest.) című regénye szintén az eseménnyel egyetemesen jellemző műfaj képviselője. A regény egy svájci szanatórium életét írja le. A Svájci Ház egészen el van zárva a külvilágtól s lakói csak a közeli erdőbe járnak sétálni. Ez a szanatórium valóságos állam az államban. Feje a szanatórium tulajdonosa, Freyné és törvényhozója az orvos. Lakói a háznak olyan betegek, akikről bizonyos, hogy néhány évnél tovább már nem élnek. S ezek a biztos halálra ítélt emberek úgy élnek, mintha sohasem kellene meghalniok: szerelmeskednek és bűnöznek, mintha még volna remélni valójuk és volna elég idejük a bűnt jóvátenni ; farsangolnak, ízetlen tréfákkal mulatnak karácsony-és szilvesztereste ; ezt az életet folytatva, kegyetlenül a végső pusztulásba sodorja őket végzetük; akaratlanul is oly helyzetekbe keverednek, amelyek csak szenvedést és halált hozhatnak reájuk. A szanatóriumi élet leírását Mr. Foorte (Hugh) és Miss Hardings (Ginevra) ír leány eszményi szerelme szövi át. Mindketten hallgatagok és különösen Hugh nagyon félénk. Csak későn találnak egymásra. Egy alka'Cserés Miklós : A német impresszionista dráma típusai. A szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Karához benyújtott doktori értekezés. Szeged, 1939. Germanisztikai Füzetek. Szerk. Schmidt Henrik dr. A- sor 8, 13, 26-27, 39, 62-63. 11. és kk. (V. ö. 30. 1.)
