PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
— 56 — deti török hímzések közül a 13. és 15. ábra mulatja. A 46. ábra lepedőszél-mintáján, s az 50. ábra oltárlerítő-szegélvén a szekfűszirmok színeinek vállakozlatását figyelhetjük meg. Érdekes e tekintetben az 5 4. ábra díszítménye is, amelyen a törökös színváltakoztalást alkalmazták, de nyugateurópai színeket használtak. Sajátságos kelet-nyugati színeikeveredést mutat az 58. ábra két felső oldal virágja is: a szirmok formailag már csaknem egybeolvadnak, de színeiknek (ezeknek az egyáltalán nem törökös színeknek) váltakoztatására gondosan ügyelt a hímző. A színezés elcsökevényesedésére, elveszésére jellemző példa e minta középső szekfűje: a felületkitöltést már mellőzték s azt csupán jelezni kívánták a belehímzett pöttyökkel, — de ezeknek színeit is váltakoztatták. Az 57. ábra hímzésmintája azért különösen becses, mert bizonyítja, hogy nálunk már 1647-ben szokásban volt a török színezésmódnak európai színekkel való kivitelezése: a virágok belső szirmai aranyszállal és almazöld selyemmel váltakoztatva hímzettek. A szirmoknak váltakozó színekkel való hímzését a 68. és 69. ábra virágain is látjuk, különösen a 68. á. mustrája alkalmazza sűrűn a selyem- és fémfonál váltakoztatásából adódó szín- és tónuskülönbségeket. (L. ehhez a 75. ábrán látható részletet.) Kendeffi Miklósné 1669-ben készült térítőjének díszítményei (78. á.) a kevéssé pontos rajz ellenére is a színváltakoztatás gondos keresztülvitelét mutatják. A tordosi törökös lerítőnek (70. á.) egy minden ízében török díszítményét a 73. ábrán látjuk. Itt az egy száron váltakozva ismétlődő kétféle virág nemcsak formában, de színében is különbözik egymástól, mint ahogy azt a 16. ábra eredeti török munkáján is megfigyelhetjük. S míg a 82. ábra török mintáján a kisebb virágok színeinek, valamint a nagyobbak sziromszíneinek váltakoztatása az egész mintát ritmikusan tagolja, addig a vele formailag rokon 81. ábra hímzése ebből alig őrzött meg valamit. Világosan bizonyítja ez a munka azt, hogy a törökös színezésmód kevésbbé időtálló s hamarabb vész el, mint a minta elrendezése és rajzbeli törökössége. A 83. ábrán is szembetűnő a színek váltakoztatása, nemcsak a középmintán, hanem a jelentéktelenebb szegélydíszítményeknél is. Nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy a Wolfnergyüjtemény egv csaknem azonos mintájú párnavége már csupán egy színnel, borvörössem hímzett. A 84. ábrán a színezésben épúgy a török hatások barokkosan magyar elváltoztatását figyelhetjük meg, mint aminőt a formák rajzában láttunk. A színeknek törökös modorban való váltakoztatása ugyan itt is megvan, (nemcsak a virágszirmokon figyelhetjük ezt meg, hanem a hosszú levél belső fogazatán is!) de a színek maguk már nem törökösek: a borvörös selymen kívül arany és ezüst fonalat használtak, az utóbbi kettőnek s helyenként mindháromnak olyan szellemes keverésével, kombinálásával, hogy e változatos, fortélyos fogások következtében egészen újszerű, különös szinhatások keletkeztek, részben, mint alább látni fogjuk, az öltéstechnika következtében is. Ennek a régi hímzéseinken annyira kedvelt három színnek: az aranynak, ezüstnek és borvörösnek részben törökös modorban való váltakoztatását a 89. á.-n is látjuk. A 88. á.-n viszont a törökös színváltakoztatást egyedül az aranynak és ezüstnek felhasználásával is el tudták érni; ugyanezt látjuk az 1695ben készült egeresi terítő mintáján (87. á.). A 85. és 86. á. mintája már csak egy színnel dolgozott, noha ugyanez a mustra török hímzéseken mindig többszínű. Itt a törökös színezésmód már teljesen elveszett. Evvel szemben a 90. á. erősen elrajzolt mintája ellenére a színváltakoztatásnak egészen törökös szabályszerűségét őrizte meg. Ha kétségtelennek is látszik, hogy hímzéseinken a török színezésmód nem oly szívós életű, mint a keleti forma, díszítmény, a XXVI. t. mintái mégis azt mutatják, hogy határozott szabályt erre vonatkozóan felállítani nem lehet, azaz, hogy a formáknak a török mintaképektől való eltávolodása nem mindig áll egyenes arányban a színek megváltoztatásával. Ugyanez áll a 79. á.-rais. A XXVII. t. mintái közül kétségtelenül a legtörökösebb rajzú 91. á. mutatja színeiben is leghatározottabban a török jellegel: szirmai váltakozva arannyal és rózsaszínné fakult selyemfonállal hímzettek. A 101. á. mintáján a szirmok színeinek váltakozását avval érik el, hogy különféle módon töltik ki a felüleleketj sűrűbben vagy ritkábban varrva azt ki egyazon színnel. A vizsgálódásunk tárgyát képező török színezésmodort: a színek váltakoztatását jellemzően magyar elváltoztatásban őrizte meg a 104. á. mustrája, amennyiben a középső virág szirmait váltakozva színezte, de az oldalvirágokat csíkokra bontva varrta ki két színnel. Törökös díszítménynek ezt a csíkokra bontással magyar modorban való színezését a 2. á.-n is látjuk. A 103. á. mintája az oldalvirágokon őrizte meg a törökös színváltoztatás nyomait, a 106. á.-é viszont csak a középvirágon. A 116. és 123. á.-n is világosan látjuk, hogy a virágszirmok különböző színűek s érdekes, hogy a színváltakoztatás még a 126. á. — részben fehérhímzéssel kitöltött — felületein is érvényben maradt. Különös a 141. á. hímzésén a karéjok színezése: mindenik más-más színnel, mégpedig nyugati hímzéseken egyáltalán nem szokványos színekkel dolgozott. Ebből arra kell következtetnünk, hogy talán e munkának nem a 143. á. arany alapon vörös bársony mintázatú brokatanyaga (avagy más keleti szövetféle) szolgálhatott mintaképül, hanem valamely, a török brokátoknál jóval színesebb török hímzés.
