PALOTAY GERTRUD: OSZMÁN-TÖRÖK ELEMEK A MAGYAR HÍMZÉSBEN / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 6. (Budapest, 1940)
LEÍRÓ RÉSZ
- 57 Népi hímzéseink a színváliakoztatást a jelzett törökös modorban nem vették át, még akkor sem, mikor ez a modor urihímzéses mintaképeiken még megvolt. Ennek egyik oka az, hogy a nép legtöbbször csak egy színnel (pirossal vagy kékkel) varrja ki hímzéseit, úgyszólván csak a székelység használja a kettőt keverve, de ez — mint alább látni fogjuk — törökös mustráin sem törökös modorban. A néjp színérzékére jellemző azonban az, hogy az urihímzéseken színváltakoztatással elért tagozódási a díszítinényeknek a részek közé ékelt hímezetlen sávjaival igyekszik érzékeltetni. így pl. a 176. á.-n a virágok és levelek részeit az alapból kilátszó sávok óvják meg az egybeolvadástól. Fennebb már szólottunk — a 3. á.-val kapcsolatosan — a színváltakozlatásnak azon törökös-magyar jellegzetességéről, amely szerint a virágok magvát másképen színezték, mint külső kerületüket. A nálunk fennmaradt régi török hímzések közül erre a színösszeállításra a 26. és 27. á. szolgál például. Régi urihímzéseink közül a 47. á. virágainak színezésénél is ilyen török hímzésekből merílhelelt hímzője inspirációt. Szép példa erre a színelosztásra a 63. á. mintája, amelyen újra nyugatias színeknek török modorban való alkalmazását látjuk. A 71. és 72. á .kissé esetlenebbül ugyan, de ugyanezen színváltakoztatásokból adódó hatásokra törekszik. Evvel szemben viszont a 108. á. sarok- és oldalközép-mustrái művészi szempontból színezés tekintetében is tökéleteseknek mondhatók, mert a színek váltakoztalását rendkívül leleményes módon, de mindig a törökös színváltakoztatás szemmeltarlásával, csupán három színnel: borvörössel, arannyal és ezüsttel érték el. A sakktáblaszerűen, vagy más modorban való felületkitöltés igazán nem mondható törökösnek, de az igy elért különféle színhatások váltogatása elgondolásban mégis törökös. Minthogy művészi megnyilatkozásokra negatívumok is jellemzők, nem akarjuk említés nélkül hagyni a 111. á. kétségtelenül törökös rajzú mintájának, nem keleti módon, hanem jellegzetesen erdélyi modorban való megszínezését. A színeknek és árnyalataiknak felületkilöltéseknél ilyen zegzúgos csíkokban való alkalmazását mindig csak erdélyi hímzéseken látjuk, — mégpedig törökös mintáknál éppúgy, mint a renaissanceés barokk rajzúaknál. Törökös rajzú és ilyen erdélyi modorban színezett minta pl. a 133. á. és hasonló az 52. á.-n közölt is. A 124. á. hímzésén újra európai színeknek törökös módon való felhasználását látjuk a színelosztás tekintetében. Népi hímzéseink között ezideig csak egy szász (de a Székelyföldön is előforduló) munkára bukkantunk, mely — régi úrihímzés-mintákhoz rajzban is igen" közel állva — a színezésnek azt a sajátosságát is átvette, hogy a virágok magvát is, külső kerületét is más-más színnel töltötte ki (158. á.). De itt is csupán a színhatások visszaadására törekedlek, mert maguk a színek már nem az úri munkák színei. Az oldalnézetben ábrázolt nagy szekfűket piros fonállal varrták ki, s a szirmok magvát kékkel. Ezeket a kékkel dolgozott részeket helyenként — nyilván szándékosan — hímezetlenül hagyták. Ennek az — első rápillantásra idegenszerűen ható —, jelenségnek okát egy eddig kevés figyelemre méltatott népi színezésszabályban találjuk meg: a nép csupán a színhatások visszaadására törekszik, (amenyiben a mintaképül szolgáló úri munkához hasonlót akar létrehozni), de nem maguknak a színeknek másolására. A pirossal hímzett felülelek közölt fehéren hagyott részek amazokkal éppolyan ellentétet képeznek, mintha kékkel hímezték volna őket ki. A népi színezésmődnak ezt a szabályát különösen azokon a hímzéseken könnyű kimutatni, ahol többszínű török mintát egyetlen színnel dolgozott a magyar paraszt. Itt kizárólag a piros (vagy kék) hímzés közölt hímezetlenül hagyott részekkel hozzák ki a színkontrasztokat. Jó példa erre a 159. á. leveleinek színezésmódja: az egyetlen színnel kivarrt levelek közepe fehéren maradt, míg ugyanezen levelek mult századi balkáni török hímzéseken zölddel, közepük pedig aranyszállal kivarrott. 30 1 Hasonló eljárással készültek e minta virágai is. Jellemző ugyanerre a népi színezésmódra a 164. á. ciprusainak felülelkitöltése, s ezt az eljárást alkalmazták a 151. és 153. á. ciprusainál is. A 157. á. a népi színezésmódnak egy másik jellegzetességére példa: a ciprusfaszerű díszítmény függőleges ágai pirossal és kékkel hímzettek, holott hasonló török formák zöld-arany színeit egészen más elosztásban alkalmazták. 30 2 Ez a mi munkáinkon tapasztalható színezésmód — a török hímzések hasonló mintáival szembeállítva — a lermészelulánzáslól fokozott mértékben való eltávolodásra mutat. A hímzéseinken oly gyakran szereplő, török eredetű fogazott szélű leveleknek nemcsak formáját, hanem színezésmódját is igen gyakran átvettük. A levelek szélét, csipkéit nálunk is gyakran a középrésztől, belsőtől elütő színnel dolgozták. Ezt a jelenséget a nálunk fennmaradt régi lörök hímzések közül aJtjL, 43., 45. és 76. ábrán látjuk. Ha ezekkel összehasonlítjuk a 121. á.-l, sa49. á. magyar lepedőszélének ilyen alakú leveleit: 30 1 V. ö. Broderies Turques, Bibliolhéque DMC Mulhouse, é. n. 43. és 45. á. 302 Török hímzéseken gyakori, hogy a levelekel — hossztengely ük irányában kétfelé osztva — két színnel hímezik: kékkel és drappal. így készüllek pl. a 67. á. lerítőjének fogazott levelei, s ugyanily módon varrták ki a magyarkirályfalvai terítő hasonló díszítményeil is. (68. és 75. á,)
