SZABÓ KÁLMÁN: AZ ALFÖLDI MAGYAR NÉP MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 3. (Budapest, 1938)

VORWORT

ELŐSZÓ VORWORT A Bibliotheca Humanitatis Historica III. kötete olyan területét ismerteti a hazai régészetnek, amely ennek a tudománynak eddig elhanyagolt területe volt. Meglepően hangzik, de mégis úgy van, hogy ez a kötet lesz az első kísérlet, amely módszeres ásatások eredményeivel világítja meg Magyarország egyik vidékének későközépkori műveltségét. — Az archaeologiai kutatások nálunk, úgy mint a példaadó nyugati országokban, a klasszikus ókor emlékeinek felkeresésével indultak meg. Később legszívesebben vagy olyan őstörténeti korszakok felé fordultak, amelyekről már csak az ásó munkájával alkothatunk magunknak képei, vagy pedig olyanok felé, amelyeknek gyér és bizonytalan történeti adatait az ásatások eredményei lényegesen egészíthették ki, mint amilyenek pl. a a magyarországi hun és avar uralom, valamint a magyar honfoglalás kora. A magyarság keresztény középkorának emlékeit felásatni szinte érdektelen feladatnak tűnhetett fel, hiszen ezeknek a századoknak életét már írásokból ismerjük. Szórványos, inkább csak a véletlennek köszönhető leleteken kívül csak olyan helyen kutattak ennek a kornak emlékei után, ahol (mint pl. a székesfehérvári királysírokban) jelentékenyebb történeti vagy művészeti értékek felfedezésére számíthattak. A magyar műveltségtörténetnek ezen a területén a céltudatos, módszeres kutatást Szabó Kálmán, a Kecskeméti Múzeum nagyérdemű igazgatója indította meg. — A Tisza-Dunaköze török hódoltság alatt elpusztult községeinek, a középkori templomoknak és a körülöttük fekvő temetőknek felkutatásában Szabó Kálmán inkább néprajzi, mint régészeti feladatot látott. Ezt a szempontot annál inkább kiemelendőnek tartjuk, mert ő, különösen bronzkori és népvándorláskori ásatásaival, a magyar régészet körében is igen becsült nevet szerzett már magának. Az a tény, hogy kötetünkben ismertetett kutatásait mintegy néprajzi tanulmányai kiegészítéDieser Band der Bibliotheca Humanitatis Historica behandelt ein Gebiet heimischer Altertümer, das bisher ein vernachlässigtes Terrain der wissenschaftlichen Forschung gewesen war. Zwar scheint es vielleicht überraschend, doch ist es Tatsache, dass dieser Band den ersten Versuch einer Beleuchtung der spätmittelalterlichen Kultur durch die Ergebnisse methodischer Ausgrabungen bedeutet. Die archäologischen Forschungen begannen bei uns ihren westlichen Vorbildern folgend mit dem Aufsuchen der Denkmäler des klassischen Zeitalters. Später zog man mit Hilfe des Spatens entweder das Erschliessen der urgeschichtlichen Epochen vor oder man wendete sich Zeiträumen zu, deren spärliche und ungewisse historische Daten durch die Ergebnisse der Ausgrabungen wesentlich ergänzt werden konnten (Hunnen- und Avarenherrschaft, Landnahmezeit). Das Ausgraben der Denkmäler des christlichen Mittelalters von Ungarn dünkte eine belanglose Aufgabe, da das Leben dieses Zeitraumes aus den Schriften schon ohnehin bekannt war. Ausser den spärlichen, durch Zufall erschlossenen Funden beschränkte sich das Forschen nach Denkmälern dieser Periode auf Bereiche, wo Entdeckungen von bedeutendem wissenschaftlichem oder kunstgeschichtlichem Wert zu erwarten waren (wie z. B. in den Königsgräbern von Székesfehérvár). Der hochverdiente Direktor des Museums zu Kecskemét, dr. Kálmán Szabó war es, der auf diesem Gebiete der ungarischen Kulturgeschichte als erster den Weg der zielbewusst methodischen Forschung einschlug. Er erblickte im Aufschliessen der zerstörten Ortschaften, Kirchen und Gräberfelder aus der Tataren- und Türkenzeit eine mehr ethnographische, als archäologische Aufgabe. Dies soll besonders betont werden, da er sich ob seinen Ausgrabungen aus der Bronzezeit und der Völkerwanderung in archäologischen Kreisen bereits eines guten Rufes erfreut. Der Autor bezweckt durch