KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)

ELSŐ RÉSZ. Bevezetés

gus, az élővel vagy az Élettel beszélő Halál ötlete, nem haláltánc-műyek köntösébe rejtőzve tovább éli rejtett életét. Épen a Magyarországon megtelepülő németek hoztak magukkal élő haláltánc-tradíciót és játszottak községeik épülésére olyan népi színjátékokat, amelyekben az emberrel beszélő Halál azért jelenik meg, hogy csatlósaival, az angyallal és az ördöggel együtt, a büszke nemes embert meglepje. A haláltáncmotívumok a magyarországi német színjátékokban ilymódon megőrizve, a magyar és német népköltészet kölcsönhatása útján idővel magyar művekben is jelentősebb szerephez jutnak. Az az igen értékes anyag, amelyet a Nemzeti Múzeum mint Ernyei József nagyjelentőségű gyűjtő-munkásságának eredményét nemrég kiadott,

1 tájékoztat a felsőmagyarországi német népies színművek jellemvonásairól. Az itt megjelent darabok közül a kilencedik (171 — 180 1.) egy Heródes-játék, amely a középkori misztériumjátékok reminiszcenciáit az Everyinan-jelenettel kapcsolja össze. A XIII. és XIV. darabja is az összlegenda töredékének tekinthető, (i. m. 221-226, 229-232 1.) Ha Ernyei József eredményes gyűjtési munkája követésre találna, a felsőmagyarországi német népies színművekhez hasonló játékokat az erdélyi és nyugatmagyarországi németség körében is találhatnánk. De bármennyire is közkincse a Magyarországon élő németeknek az effajta színjátszás, a magyar irodalom szempontjából nem kell különös jelentőséggel bírniok. Csak a teljesség kedvéért említjük, hogy az erdélyi németek körében ismert „Königslied" és a Nemzeti Múzeum egyik kéziratos német imakönyvében található (Cod. germ. ü3, fol. 40 —41 között) illusztrált néhány soros német dialógus, amelyben a Halál egy apácát szólít magához, az Éveryman-dialógus terén megállapítható folytonosságot igazolja. A király haláláról szóló erdélyi német énekben egy angyal jelenik meg, hogy a Halálnak és a királynak Éveryman-dialógusa végén, miután a Halál a királyt már leterítette fegyverével, a halott királyt egy fehér pálca segítségével ismét életre keltse. Ennek az Everyman-dialógusnak ez a különösen érdekes befejezése közelebb áll a „Tél és Nyár" rangvitájához, egy alkalmi költeményhez, amelyet a német népszokás szerint a tél halálának és a tavasz győzelmének ünnepén (Todaustragen) igen gyakran énekelhettek. Az Éveryman-dialógus tartalmát a XVII— XVIII. századi katolikus és protestáns lelkikönyvekben is szívesen tették elmélkedés tárgyává. Heltai Vigasztaló könyvetskéie és német mintája az Everyman-dialógusnak csak oktató tartalmát használta fel ugyan, költői formáját pedig elhanyagolta, ismeri azonban nemcsak a haláltánc közkedvelt mondásait, hanem a középkori „Contemptus mundi"-irodalom közhelyeit 1 Ernyei József—

Kurzweil Géza dr.: Német népi színjátékok. I. k. Budapest 1932. is.

2 Egy XVIII. századi magyar népszínmű

3 már mint magyar népies motívumot mutatja be az Everyman-dialógust, amidőn a falusi kántor búcsúztatójában a házsártos és pletykázó asszonyt szólaltatja meg, aki — a ravatalon nem lévén kivel veszekednie — a Halált szidalmazza kegyetlenségeiért. Ezek a magyar földön meghonosodott, a magyar népköltészet ölén kivirágzott motívumai az Everyman-dialógusnak sokkal erősebben ihlették legújabb költőinket, mint az európai romanticizmus rangvita-dialógusa, vagy akár a modern német vagy francia szimbolizmus vértelen vonásai. Hogy Arany János a Bolond Istókban oly eredeti zamatú magyar Halál-alakot teremt, hogy Ady Endrének A menekülő Élet c. költeményében az Életet, ezt a „híres urat", a nálánál „híresebb" Halál űzi és hogy az Életet sok „piciny élet", a Halált pedig „darabnyi halálok" kísérik, ennek az egészen különös színezetű beállításnak keletkezésében bizonyosan volt része annak a magyaros levegőnek, amelyet éppen régi magyar népi színjátékaink Halál-motívumai teremtettek. Hogy az Éveryman-dialógus ötletének van magyar élete, azt ez a néhány adat is igazolhatja. A Három élő és halott legendájának legősibb alakja azonban költőink előtt mindvégig ismeretlen maradt, habár a Barlám és Jozafátlegendának magyar fordításában ez az ősi halott-legenda is fellelhető. A századok folyamán a Halál csontvázalakja, a halott siralma, a Halál-dialógus gondolata és maga a haláltánc-eszme is általános emberi, egyetemesen ismert és egyetemes érvényű gondolatokká lettek. A Három élő és halott legendájának külső alakja, három vanitas-t megszemélyesítő élőnek vagy halottnak megjelenése az elmúlás általános érvényű törvényszerűségének érzékeltetésére, szintén az egyetemes emberi motívumok útjára tért. Ennek a ténynek tulajdonítható, hogy Csokonai a lélek halhatatlanságáról szóló fenséges költeményében haldokló ajkára adja bölcseimi eszméit és hogy Vörösmarty a Csongor és Tünde Kalmárját, Fejedelmét és Tudósát kétszer lépteti fel: először a hiúságok, másodszor a hiúságok semmiségének megszemélyesítőiként. Ugyancsak mint a földi hiú törekvések múlandóságának általános érvényű ábrázolási formája szerepel az ősi halott-legendának egy igen érdekesen rekonstruált alakja Sík Sándor Alexius c. misztériumdrámájában. A három halott király szavaiban Alexius minden földi hiúság semmiségét éli át és a remete megjelenése teljessé teszi a legendaszerűség hatását. Két esetben közvetlen legenda-tradíciót is megállapíthatunk. A „Komáromi énekesköny" 33a lapján található halálvers a temető nyitott sírjában fehérlő embercsontokra utal és ismétli az ősi halott-legenda halottainak ismert 2 Szilády Áron : Régi Magyar Könyvtár VI. k. 109.1. 3 v. ö. Dr. Váli Béla tanulmányát a Figyelő XVI. évfolyamában, 1884; 175—189. 1.