KOZÁKY ISTVÁN: A HALÁLTÁNCOK TÖRTÉNETE I. / Bibliotheca Humanitatis Historica - A Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti kiadványai 1. (Budapest, 1936)

ELSŐ RÉSZ. Bevezetés

mondását. A XVII. századi magyar ComicoTragédia a Vitium és Virtus rangvitájának folytatásaként sorakoztatja fel előttünk a trier-homburgi, valamint augsburg-müncheni összlegenda három „vanitas"-ának pusztulását a gazdagnak, katonának és tiszttartónak halálában. A vadomori-költemény, az Everyman-diaiógus és a Három élő és halott legendájának elágazása a Comico-Tragédiában csak igen szerény igényű feldolgozások s ugyanolyan sorsra jutottak a régi magyar irodalomban, mint maga a haláltánc, mely szintén nem eredeti alakjában, hanem már csak Holbein közvetítésével jutott el hozzánk. Pesti György Holbein-magyarázó költeménye, a rimaszombati Ridinger-másolat és a mérgeskai fatemplom Rákóczi-korabeli haláltáncjelenete jelentéktelen, bár nem értéktelen jelenségek, amelyeknek azonban a magyar haláltánc-tradíció kialakításában nem volt szerepük. Önálló, magyar életet a haléitáncmotívumok csak egyetlen forrásból meríthettek volna a tradíció híján, a magyar népköltészetből. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy a XIX. század elején, amikor a magyar népballada és népmonda mind nagyobb tért hódít, egyes haláltáncmotívumok már a külföldtől elkülönülő, magyar színezetű köntösben jelennek meg. A középkori haláltánc allegorikus alapszíne megállította a motívumok további fejlődését. Az allegória merev egyhangúságából mind a külföldön, mind a magyar talajon a reális ábrázolásra törekvő irányzat ragadta ki az újkori haláltáncköltészetet. Ennek a tárgyilagosabb beállításra hajló iránynak a magyar haláltánc területén a magyar népballada halál-jelenetei voltak kiindulópontjai. A Bács Jancsiról szóló népballadában pl. a Halál nem valamely „vanitas" megszemélyesítője, nem is azért lép fel, hogy az embert megölje. Bács Jancsi halálát a reázuhanó fatörzs okozza, bár a Halál lefogja őt, hogy a fatönk alól ki ne bújhasson. Itt a halál oka tragikus véletlen és a Halál csak a sors kérlelhetetlenségét jelzi. Egyes mondák meseszerűségét és titokzatosságát a magyar népballada oly irányban fejleszti tovább, amelyet a nyugati költészetek nem részesítettek nagyobb figyelemben. Ilyen magyar jellegű irányba terelődött a „halálra-táncolás" motívuma abban a magyar népballadában, amelyben Darvas Kis Kelement a rátarti Sallai Kata elutasítja, mert a poros legénnyel nincs kedve táncolni. A vérig sértett legény erre legszebb ruháját ölti magára és a leányt — aki most már szívesen járja vele a táncot — addig el nem ereszti, míg az ájultan le nem rogy. A legény így bosszúlja meg a rajta esett sérelmet, a leány pedig másnap meghal. Kétségtelen, hogy az alapmotívum itt is a „halálra-táncolás", ill. a „halálos-tánc", — ahogyan ezt a motívumot a magyar népmese nevezi,

1 bár a régi Othbertus-legendának „ünneprontóiról"az európai mon1 Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág II. k. 2. r. Bpest. 1915. 107. I. 16 dák és feldolgozásaik egészen mást mondanak el. Ezekről az ünneprontókról, akiknek egy átok súlya alatt kell holtig táncolniuk, a magyar népmonda is tud és Arany János balladája ilyen magyar népmondai anyagot dolgoz fel. Berde Mária haláltánc-regényében az átkos varázstáncban holtig táncoló élők már nem is a régi haláltáncot járják, hanem az egész emberiség „élet-táncát". A „halálratáncolás" mondáiban élők táncolnak addig, míg halálraválnak. De a magyar mondákban annak az egyetemes néphitnek is megtaláljuk nyomait, hogy a halottak éjnek idején felkelnek sírjukból és körtáncot lejtenek a temetőben. Ennek a körtáncnak is varázsereje van : az élőket ellenállhatatlan erővel sodorja magával. Petőfinek János vitézét is a temetőben táncoló halottak akarják magukkal ragadni. Arany János Hídavatásában is a Duna örvénylő táncban kavargó kísértetei vonzzák a mélybe a híd korlátjára támaszkodó ifjút s megjelenésük az ő lelkivilágának kivetítődése. Az „elátkozott vadász" vezetésével csapatostól kóborló szellemek, akik táncolva, muzsikálva, énekelve vonulnak a hold kísérteties fényének világánál s akik a német népmondákban is romlásba viszik vad táncukkal az embert, a magyar mondavilágban is gyakran jelennek meg. A „wütend Heer" módjára Arany János a rodostói temető halottait is útnak indítja Magyarország felé, hogy megjelenésük a nagy nemzeti fellendülésnek még nagyobb nyomatékot adjon. A koráramlat különös ábrázolási módjává, történelmi események szimbolikus foglalatává lesz ez a mondai elem Kozma Andor Haláltáncában, amelyben a Halál vezetése alatt kóborló halottak bejárják az országot és a fővárosba érve a forradalom előidézőivé lesznek. A magyar Halál-fogalom még itt is oly erős, hogy a Halál alakjának a halottakkal való összetévesztését lehetetlenné teszi. A magyar siratóénekek mindvégig tisztán megőrzött Halál-alakja oly mélyen gyökerezik a magyar művészi elképzelésben, hogy költőink nem egyszer még akkor sem nevezik a Halált halottnak, amikor lényegileg valóban az, vagy megtartják a csontváz halott-jellegét akkor is, ha benne a Halált látják. A halott vőlegényről szóló magyar monda halott-alakját pl. Vörösmarty Az özvegy c. költeményében annak ellenére is „Halál"-nak nevezi, hogy a sírból támad fel és oda tér vissza. Adynál az éjnek idején kóborló lovas-halottak, akik az embereket váratlanul magukkal ragadják a túlvilágra, bár halottak, mégis A Halál lovain lovagolnak. Kisfaludy Károly Karácsonéj c. költeményében a meggyilkoltnak koponyája gurul be az ifjú nemes palotatermébe, de a magyar nyelvhasználat a halott koponyáját is „halálfej"nek mondja. Ez a megmásíthatatlan magyar Halál-fogalom egy egészen eredeti, külföldön ismeretlen, a Halál egyetemes ikonográfiájában egyedülálló Halál-alak keletkezésének is oka. Vörös-