Jávor Anna - Lubomír Slavícek szerk.: Késő barokk impressziók, Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) és Josef Winterhalder (1743-1807) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tomas Vales: Ifj. Josef Winterhalder (1743-1807), Maulbertsch legkiválóbb freskófestő tanítványa. Fejezetek egy készülő monográfiából - A raigerni (Rajhrad) Szent Péter és Pál bencés apátsági templom freskói

konkrét munkamenetről, a festő szokásairól vagy munkatársairól csak távoli elképzeléseink vannak. A fennmaradt forrásokból arra következtethetünk, hogy Winterhalder állandó segédek helyett előnyben részesítette az alkalmi munkatársakat (pl. az architektúra-festőket), akik száma attól függött, hogy mennyire volt átfogó és igényes maga a megbízatás. Ezt a munkamenetet bizonyítja példának okáért a Wenzel Joseph Mayer apáttal (1734—1800) a strahovi könyvtár boltozatfestési munkálatainak kivitelezéséről folytatott tárgyalás is, aminek kivitelezője végül Franz Anton Maulbertsch lett. Winterhalder talán együtt dolgozott több, egyenrangú partnerként kezelt festővel is, Przibislawitzben (Pfibyslavice) például bizonyítottan Adalbert Raddával (1797),

87 vagy Szombathelyen Martin Michllel ( 1800),

88 aki a templombelső fennmaradó kifestéséért volt felelős. Minden a festő és a megbízó között létrejött konkrét megegyezésen alapult. Eszerint határozták meg, hogy ki gondoskodjék a segédmunkásokról - a kőművesekről és a napszámosokról -, illetve a szükséges anyagok beszerzéséről. Arról azonban nem áll rendelkezésünkre konkrét információ, hogy Winterhaldernek voltak-e közveden tanítványai; munkái és az egyes megrendelések pedig jó adag „önelégültségre" vallanak. Az önálló munkavégzést részben a megbízások számának visszaesése is magyarázza, amelv elsősorban a jozefinista szekularizáció nyomán a kolostorok hatáskörének jelentős mértékű megnyirbálásából származott. Winterhalder bizonyára tudatában volt annak, hogy visszahozhatatianul elmúltak azok az idők, mikor ő „az összes morva nagyméltóságú prelátus" kegyét élvezte, és hogy épp a kolostorok feloszlatása volt az, ami megfosztotta őt „szerencséjétől".

89 A raigerni bencések megbízása esetében feltételezhetjük, hogy a festői munkálatok 1776 kora tavaszától az év őszéig tarthattak. Paradox módon a munkát Johann Georg Etgens szentélyfreskójának elpusztulása tette lehetővé, amely minden bizonnyal a boltozat 1753 és 1763 között bekövetkezett beomlása során semmisült meg.

90 A templomhajó boltozatát képező mindhárom kupola eredeti, figyelemre méltó ikonográfiái díszítése 1726 és 1729 között készült.

91 A bejárat felől nézve az első kupola Szent Pált a harmadik mennyországban, a középső pedig Szent Benedek látomását ábrázolja.

92 Megválaszolatlan kérdés marad az utolsó, a szentély feletti kupola ikonográfiája. Már eredetileg is, amikor Etgens a festői megbízást kapta, élénk vita alakult ki a templom kifestésének ikonográfiái programjáról. Wenzel Vejmluva, a saari (Zd'ár nad Sázavou) ciszterci kolostor apátja A legszentebb Szentháromság ábrázolását Josef Winterhalder: Szent Lukács evangélista (a festő önarcképe), 1776 Raigern (Rajhrad), bencés templom, a szentélyfreskó részlete javasolta Antonius Primus prépostnak, mégpedig úgy, hogy a szentély felett az Atyaisten alakja helyezkedjék el, amint éppen átadja a kulcsokat Szent Péternek.

93 Érdekes lendületet adott e rész ikonográfiái kutatásának a Herbert Karner által felvetett kérdés: vajon a már Etgens által megfestett Krisztus színeváltozása is megadott tematika volt-e, vagy Otmar Konrad prépost újításaként valósult meg a szentély restaurálása után.

94 A másik két kupolával összevetve a Szent Péter-tematika tűnik a legkézenfekvőbbnek - ami természetesen nem zárja ki a Krisztus színeváltozása-motívumot, amely a többi látomásos jelenetek sorába illeszkedik. A templom teljes freskódekorációja szorosan összefügg a belső tér részeinek liturgikus funkciójával; és ugyanilyen jelentős szerep jut a térben a fénynek is. E tematika (Krisztus színeváltozása) - amelyben Szent